Végjáték

-Eléjük megyünk! jelentette ki Ed kategorikusan,majd folytatta..

-Ez az egyetlen megoldás, Alice látni fogja ha változik valami, és mi a harc elé megyünk, elintézzük az újszülötteket és mire a Volturi ideér, már nem lesz miért itt lenniük, így okuk sem lesz a számonkérésre, így a gond megoldva és a család megvédve. Ok nélkül nem tesznek semmit a családunk ellen, mert tudják , akkor Carlisle soha nem tér vissza hozzájuk!- osztotta Ed az igét...

Be kellett látnunk, igaza volt, és nekem már is bizseregni kezdett a tenyerem egykét fej és kar letépéséért.
Na meg, próba-szerencse.
Magamban, teljesen bíztam, Rosalie féktelen haragjában is ugyanannyira, mert hiába nem maga választotta ezt az életet, és hiába haragudott a sorsra, Carlisle-t apjaként tisztelte és szerette, rá sosem tudna haragudni már.
Esme bármikor meghalt volna Carlisle-ért, Alice és Jazz meg amúgy is "A" tökéletes pár voltak. Jazz ráadásul olyan "kiképzésben " részesült, amilyet mi még csaknem is láthattunk, és ha Alicenak a haja szála is görbülne, még talán én is menekülnék előle...
Nem volt kétséges a csata kimenetele.
Lenyomjuk Őket, és ropogósra sülnek...kuncogtam magamban.

-Még este el kell indulnunk, és útközben vadásznunk, kell az összes létező erőnk! - mondta Ed .

Ed mindenkivel tudatta a családban a nagy tervet, és negyed óra múltán már mindenki a vadász területén hajtotta fel magának a tökéletes erőnlétéhez szükséges táplálékot.

Miután a vadászat végetért, újra gyülekeztünk a ház előtt, de más indulásra készen és Alice pontos hely ismeretével villám sebesen útnak indultunk.

Nem tartott túl sokáig az út, vagy csak azért nem tűnt fel számomra, mert a fejemben már azok a gondolatok vetélkedtek egymással, hogy vajon ki tépi le a legtöbb fejet és reményeim szint én leszek az, meg még, hogy ki lesz a leggyorsabb....Erre a gondolatra Ed, tőle szokatlan módon kajánul hátravigyorgott.
Na ekkor hagytam abba az ábrándozást...
Tudtam, hogy Ő a leggyorsabb közöttünk,de azért Ő is tudta, hogy igyekszem felvenni vele a versenyt.
Így is voltak dolgok amikben lenyomtam, nem aggódtam amiatt, hogy valamiben alul maradok.

Alice lelassított, mi pedig mint jó falka, követtük alkalmi vezérünk minden mozdulatát.
Falka..hm..ez még tőlem is durva hasonlat volt, már már kezdtem érezni az ázott kutya szagot is.
Jobb ha nem keresek hasonlatokat a helyzetünkre...kuncogtam magamon.

Az újszülöttek előttünk voltak egy tisztás szélén, de elég közel az erdő mellett, így valahogy jobban a tisztás közepe felé kellene terelni Őket.
Ed intet, hogy Ő megy.
Jazz fedezte, hogy ne eshessen baja.
A birka csorda észrevette Ed suhanását és fene vad módjára vetették utána magukat.
Ed nagyot alakított, mert a birka csorda nem volt elég tapasztalt és mire utolérték volna, Ed felkapcsolt hipersebességbe és már ott is volt mellettünk, míg a marhák még csak a tisztáson jártak.
Megindultunk a tizennégy újszülött felé, és mire feleszméltek már csak hatan voltak.
Tapasztalatlan barmok, most már simán túlerőben voltunk.
Kezdtem sajnálni őket, de ez nem gátolt abban, hogy halomra öldössem és cincáljam ezt a csürhét.

Körbenéztem, láttam, Ed sértetlen, Carlisle szintén, Alice is, Esme épp széttépett egyet, Jasper meg ordít felém valamit, és akkor éreztem, hogy valami belém mar.
Megfordultam, de addigra ott termett Jazz, és leszedte rólam az őrjöngő vad barmot,ha jól láttam legalább három darabban.
Elbénáztam, de szerencsére csak egy kis karcolás volt.
ekkor keresni kezdtem Rosaliet. Nem láttam sehol.A rémület belém költözött pár pillanatra, de akkor megláttam, ahogy kisétál az egyik fa mögül a tisztás szélén két fejjel a kezében büszkén.
Ez az én Rosaliem!
Kissé kócosan, de ettől csak még dögösebb lett számomra..ha dobogna a szívem, most tuti kiugrana a helyéről!
Ed hátba vert, ezzel félbeszakítva fantáziálásomat kissé vad, de imádni való asszonykámról.

-Hogy téged nem lehet kizökkenteni semmivel sem?- böfögte kissé durcásan.

-Nem nagyon!- vigyorogtam. - Végeztünk?

-Úgy tűnik, igen.- felelte tesókám.

-Alice? Volturi?- néztem kérdőn testvéremre.

-Nem látom Őket, hogy jönnének.Lehet, hogy Ők csinálták a sereget is? -villant be Alicenak a lehetőség,és egyet kellett értenünk vele.

-Ez akkor mind csak azért volt hogy Carlisle-t visszakapják?- kérdeztem a lehető legbambább képpel.

-Úgy tűnik, igen.-felelte Esme.

-Mit tudsz Te amiről nem tudunk? - fogtam viccesebbre figurát.

- Eddigi legjobb tudomásom szerint semmit.- nevette Carlisle.- Na takarítsunk, és menjünk haza. Elég volt mára. -mondta Esme.

A végső csata I.

Órákon keresztül azon járt az agyam és minden idegszálam, hogy hogyan taktikázhatnánk úgy, hogy a Volturi ne lépjen közbe és mégis nyertesként , veszteség nélkül legyünk túl ezen a csatán.
Ezer féle gondolat kavargott a fejemben.
Harc..
Harc nélkül...(na ez nem lenne annyira kedvemre való, de a családom örülne neki, főleg Esme és Carlisle.)
Megint harc...
Töltött medve.. azaz medvevér...
Éhes vagyok!
De most erre nem érünk rá! Gondolkodom kell!
Egyszer ne csak a testemért és erőmért, hanem az eszemért is szeressen Rose!
Valahogyan a saját oldalunkra kéne állítani az újszülötteket.
Ennek ugyan a Volturi nem örülne, de ha ügyesek vagyunk, gond nélkül menne a dolog, de ebben csak Ed tudna segíteni nekem...már ha tudna.
Az újszülöttek vadak.
Semmi nem érdekli Őket a véren kívül, nem hiszem, hogy türelmesen végighallgatnák, ahogy én és Ed arról "csacsogunk" Nekik, hogy milyen fene jó is a mi életünk,
Ez már csak azért sem működne, mert Ed borzong az öröklét minden pillanatától.
Mit borzong? Gyűlöli, magát és az elveszett lelkét!
A szentimentális lököttje!
Nem ráérünk még a lelkünkkel foglalkozni?
Hoppá...megint elkalandoztam...szóval: Harc!
Nincs más megoldás.

Ebben a pillanatban berontott Alice.
-A Volturi!- suttogta ijesztően Idejönnek, és megölik az újszülötteket.
-Tőlünk meg számon akarják kérni, hogy miért nem avatkoztunk bele.- És most némi rémületet láttam a szemében.
Úgy sejtettem, nem ennyi lesz az összes gondunk, de nem kérdeztem, most elég ennyi is egyenlőre.
A többi rossz jöhet később.

Ebben a pillanatban Ed robogott be, mint egy gőzös az ajtón, a tokot is majdnem kiszakítva a helyéről...

-Alice, mindenki jól van?-kérdezte Ed.

Ebből tudtam, hogy az a valami amit Alice nem árult el, egészen biztos valamelyik családtagunkat érinti... ehhez nem kellett sok gógyi...

-Alice! Nem arról volt szó, hogy mindent elmondasz? - vontam kérdőre testvéremet, de a rémületet láttam a szemében, így jobbnak láttam nem tovább rontani a helyzeten és megértőbbnek lenni vele, bár mondhatom, ez eléggé nehéz volt számomra.

-Hoztak egy döntést. - hebegett Alice.

-Idejönnek, és végeznek az újszülöttekkel, ellenben Carlisle-t cserébe visszavárják a klánjukba.-

-Nem tudom, hogyan lehetne ezt Carlisle-nak elmondani és hogyan lehetne kikerülni a döntésüket, ugyanis nem kérésnek szánják.

Félek ha megtudják Ed mire képes vagy Én esetleg, akkor addig nem nyugszanak amíg nem csatlakozunk.- Alice a családját féltette most már.

Gondolom, nem fogunk összeakaszkodni a Volturival, vagy mégis? ...gondolatsoromat Ed szakította félbe, de nem gondolatokkal.

-Emmett, ez még csak eszedbe se jusson...nem tudod mire képesek! - torkolt le azonnal Ed mielőtt még bármit is mondhattam volna.

-Na jó., de akkor mégis, van valami ötleted?- kérdeztem vissza, választ remélve.

- Mert én még pár száz évig szívesen andalognék Rosalieval.- adtam hangot nyomatékosítva életkedvemnek.

-Emmett ne szaladjunk előre ennyire még. -lassult le tesókám.

-Alice, mennyi időnk van?- Érdeklődött "vér" nyugodtan Ed.

Lassan kezdett átcsapni egy kellemes csevejbe az egész, mintha nem is az életünkről lenne szó...

-Nem sok Edward, pár nap csupán.- Alice nem volt ennyire nyugodt.

És megint egy kihívás ( funfic)

Carlisle igazán büszke volt rám, azt hiszem. Visszafogtam magam, és igyekeztem még ha a magam módján is, de diplomatikus maradni. Még én is csodálkoztam azon, hogy tudom így is kezelni a helyzetet, de hát jó pap is holtig tanul, vagy mi a szösz, nekem meg ugye van időm bőven a tanulásra. Na igen, a halhatatlanságnak megvannak a maga előnyei...

Rosalie folyamatosan ugratott, hogy féltékeny vagyok rá..én pedig nem szándékoztam cáfolni ezt, mindig szerettem, ha tudja, hogy mit is jelent számomra valójában! Én pedig minden éjjel bizonyítottam neki olhatatlan , lángoló szerelmemet iránta, amit vad vágyakozással viszonzott Ő is!

Nem mondom, hogy várom a következő esküvőnket, mert azért ezek az alkalmak inkább Rosaliem kedvencei voltak, bár be kell vallanom, hogy ez a legutóbbi kifejezeten kedvemre való volt, már csak a sziget és az ott töltött idő miatt is. Na meg így ,meghitten, hogy Apám adott össze minket, még ha nem is hivatalosan, a legszebb esküvőnk volt amit valaha végigcsináltunk. Na meg a lényeg, hogy Carlisle gyorsan összeadott minket és nem kellett mindenféle csöpögős romantikázós idióta szöveget végighallgatni, ami a mi estünkben nem is mérvadó... Főleg ez a halál el nem választ duma.. na az külön vicces nekem legalábbis. Rosalie szerette ezeket,ettől kicsit mindig emberibbnek érezhette magát, mégha egyetlen napra is, de ilyenkor emberi mivoltunk visszatért.

Most viszont visszatérünk a hétköznapokba és a mindennapi kihívásokhoz. Jasper még mindig nem kezelte teljesen könnyen az emberekkel való érintkezést, ami miatt állandó felügyeletet igényelt, nehogy hibázzon és bajba kerüljön vagy neadjisten az egész családot bajba sodorja. Alice féltő szeretettel őrizte minden mozdulatát, amiért Jazz hálás is volt neki. Most viszont új kihívással álltunk szemben....
Alice egy látomásában még több újszülött vámpírt látott, de sajnos azt nem látta, hogy ki tette őket azzá... ez rossz omen! Jazz igykezett megnyugtatni minket, de Alice-t nem tudta.

Szerintem Alice nem mondott elmindent, valami titkot sejtettem, valami olyasmit amit vagy egyedül akart megoldani, vagy nagyon sokkoló lett volna számunkra..de majd valahogy megpróbálom Edward segítségével kideríteni, hogy mi anyugtalansága oka. Alice hihetetlen jó volt abban, hoygian terelje el a gondolatait úgy, hogy még foszlányok se osonjanak ki a fejéből. De ha mindketten rászállunk, akkor talán megtörik és együtt biztos vagyok benne, hpogy többre jutunk a problémamegoldásban majd, ezt csak Alice nem gondolta így, Ed meg szerencsére most nagyon is partner volt a „kihallgatásban”.

Alice-t faggatni kezdem és Ed addig a távolból Alice gondolatait füszkészi majd amit kicsit piszok dolognak tartottunk mindketten, főleg, hogy egy családtagunkkal csináljuk, de a cél érdekében muszály volt.
De Alice-t sem volt könnyű átejteni, mert előre látta tervünket..megelőzött minket...

-Alice, kérdeznék valamit tőled. – kezdtem bele a mondókámba.

-Ez a látomás, hogyan is volt? Mit láttál, pontosan? Sztem kifelejtettél valami részletet...- próbáltam nem túl finoman a lényegre célozni, és ezzel ebben a pillanatban éppen elkaptam a lényeget azt hiszem, mert Alice arca elkomorult és a vallomása már szinte ordítva menekült volna belőle.

-Emmett, nem kell a körítés, láttam, hogy Ed figyeli most a gondolataimat, inkább elmondom amit tudni akartok. Rendben? – kezdte, és tulajdonképpen nem is voltam meglepve. De folytatta.

- Én... Jasper...- habozott. – de folytatta, mert meg akart könnyebülni, és tulajdonképpen Ed „hallgatózására” már nem is lett volna, szükség, de azért nem ártott biztosra menni.

-Nos...az újszülöttek, sokan vannak, és elvadultak... senki nem felügyeli Őket és aki átváltoztatta a csapatot, azonnal el is hagyta Őket. De nem is ez a lényeg...Ez a vámpír, harcolt Jazz-el, és most meg akarja Ölni, mindenkit megöl aki elhagyta valaha, erre használja majd az újszülötteket is.- vallotta be Alice, joggal aggódva és Jaspert féltve.

Megértettem ebben a pillanatban, én is meg akarnám menteni Rosaliet ebben a helyzetben, de a család segítsége nélkül nem sokra menne.

-Alice, beszélned kell Carlisle-al és Edwarddal is! Csak együtt megyünk valamire! - kezdtem osztani neki a tanácsokat okosan.

-Na és Jazzel is beszélned kell, de el ne engedd egyedül, ismerem! Mondd meg neki, hogy velem gyűlik meg a baja, ha lépni merélszel nélkülünk egyetlen lépést is! Értve vagyok?? – dörmögtem határozottan.

A látogatók.... ( funfic)

Hetek teltek el....Nem akaródzott a szigetről hazamennem... de lassan ideje volt csatlakoznunk a családunkhoz, mert Alice egyre gyakrabban zaklatott minket telefonon.
Hiányoztunk nekik.
Tulajdonképpen Ők is nekem, meg Rosenak, de imádtam ezeket a kettesben eltöltött időket!
Észre sem vettem, és majd egy hónapja voltunk távol a családunktól.

Hazaérkezésünk örömére el is mentem Edward, Carlisle és Jazz társaságában vadászni egyet, mert a közös mókázás is hiányzott azért. Ez ma kanbuli volt..
Esmé nevetett is amikor ezt megjegyeztem, hogy ma mézvadászatra megyünk..ahol sok a méz, ott sok a "töltött" medve.
Persze mindenki kedvence az "étlapra" került ma, és a legkülönfélébb bemutatókkal igyekeztünk szórakoztatni egymást is.
Jó mulatság, volt, de valamiért rajtam nevettek a legtöbbet, főleg amikor boxmeccst igyekeztem medve pajtinkkal eljátszani..csak a medve nem nevetett, habár ha jól belegondolok, lehet, hogy Ő is nevetett, mert a fogsora állandóan kilátszott.
A lényeg az volt, hogy mindenki jól szórakozzon és jól is lakjon.
A medvén és a többi áldozati állaton kívűl ez sikerült is mindenkinek.

Este a lányok indultak el csajbulira..de Ők nem mentek olyan messzire mint mi.
Különösen azért sem, mert Alice látomásában megjelent 4 ismeretlen vámpír.
Nem tartottunk tőlük, csak nem szerettük volna ha a mi környékünkön vadásznak, már csak azért sem mert szerettük ezt a környéket, és semmi kedvünk nem volt idő előztt elköltözni innen.Nem kellett a bonyodalom...

Amikor a lányok hazaértek, Alice azonnal megkeresett minket.
-Pár órán belül ideérnek, de vadászni akarnak .-mondta Alice ijedten.
-Majd én "meggyőzöm Őket, hogy nem kéne..- vigyorogtam és mindenki tudta jól, hogy milyen módon fogok érvelni.
Emmett Cullen módon, mondjuk atomjaira szedem az egyiket, vagy mindegyiket?Még nem is tudom.. és majd rögtön nem akar senki vadászgatni errefelé, legalább is nem emberre..tervezgetni kezdtem magamban már a módszereimet...
Edward oldalba bökött.

-Emmett, mi lesz az ész érvekkel?- kérdezte félmosollyal tőlem, és a válaszom sem lepte meg..
- Azt meghagyom neked és Carlislenak.- vigyorogtam és Jasperre kacsintottam, aki tudtam, hogy szintén benne lesz a bulimban.
Jazz legalább annyira vigyorgott mint én, és tényleg jól jött hogy végre történik is valami.

-Két ész érv, és két kemény meggyőző erő, elég hatásos lesz, szerintem. - és az önelégült vigyor csak nem akart lehervadni a képemről, ráadásul Rose is egészen felhevült, a szemében láttam ahogy elképzelte a harcunkat, az ilyesmitől mindig beindult..én meg Tőle.. ördögi kör.. szerencsére!
Így már duplán járt az agyam, egyrészről, hogy hogya fogom kicsinálni az idegeneket, ha nem hajlanak a szép szóra.. és Rosalieval ezután következő éjszakról is elindult bennem a fantáziálás...
Edvard már nem bírta röhögés nélkül.

-Emm, Te még most is csak..- de nem fejezte be a mondatot, volt annyira úriember.
De a nevetést nem tudta abbahagyni.

- Nem szállnál ki a fejemből? Vagy tudod mit, maradj, és tanulj Öcsi....! - vigyorogtam bele a képébe.
Akkor kicsit alábbhagyott a mosolyával.
-Nah, ezt megbeszéltük, ugye?- és elindultam az ajtó felé, hogy „illőmód” várhassuk vendégeinket..
Esme és Rose követett.
- Na neee, ne ne ne, ti maradtok, ez férfimunka...- és megpróbáltam visszatessékelni Őket, de nem nagyon hallgattak rám..ez a Cullen család jellegzetes makacssága volt..
-Végül is, kellenek nézők is- mondtam és Rosaliera kacsintottam, aki viszont szemmel láthatóan nem díjjazta a tréfámat most.
-Ha nézni akarlak akkor kikötözlek valahová és úgy nézlek..-vágott vissza Rose, és Esme meg Alice összemosolyogtak.
Na azért jó lenne, nem az összes jóhálószobatitkunkat kifecsegni.. gondoltam, de inkább csak megrántottam a válam.

Alice megint látott valamit.

-A La Push felé tartanak, oda nem mehetünk, de nem szabad arra engednünk Őket! - kiáltott fel Alice.
-Mennyi időnk van? -és csak reméltem, hogy elég ahhoz, hogy megállítsuk Őket a határvonal előtt még...
-Nem sok, pár perc talán...-bizonytalankodott Alice, de nem várthattam tovább,és szerencsére ezt nem csak én gondoltam így, mert Edward mint a leggyorsabb közülünk nekilódult, és mi Jazzel igyekeztünk tartani a lépést vele..több kevesebb sikerrel...

Időben érkeztünk.

A helyzet fura volt, mert csak hárman voltak..Hol lehet a negyedik?
De akkor megjelent a negyedik vámpír is.. Lassabb volt a többieknél, mert sebesült volt..
Ezek szerint harcoltak mostanában, négy férfi volt, és nem tűntek újszülöttnek.
Talán elég lesz ha Carlisle és Edward megpróbálja meggyőzni Őket, de ha mégsem, akkor könnyűszerrel elintézzük Őket.
Carlisle előrelépett, és vele egy fél lépést Edward is.

-Üdvözöllek titeket, Carlisle vagyok, Ők itt a családom.

A legkissebb közülük szintén előrelépett.

- A nevem Ernest, Ők a társaim, Victor, Augustin és Christian.
Mi célból vagytok itt? Mik a szándékaitok? - kérdezte hangjában némi bizonytalansággal.

-Nos, nekünk állandó szálláshelyünk van a környéken, és ez itt a mi vadászterületünk. jelezni szerettük volna csupán nektek,
hogy nem szeretnénk bajt, így jobb ha elmentek, és tiszteletben tartjátok a területünket.- felelte a legnagyobb nyugalommal a hangjában Carlisle.
Kezdtem sajnálni, hogy ilyen meggyőző tud lenni Carlisle,és bosszanott kicsit, hogy könnyedén lelombozta harci kedvemet, és tönkretette a játékomat. Marad az esti móka Rosalieval...
Az idegenek megkönnyebbülten sóhajtottak fel és Ernest ismét megszólalt.

-Értem. Amennyiben ez a helyzet, akkor természetesen odébbállunk, nem szeretnénk harcolni veletek, már így is elvesztettük 2 társunkat egy harcban, és van egy sebesültünk is.
Hamar rendbejön, de nem tenne jót még egy harc neki sem, és mi nem ellenséges szándékkal vagyunk itt.

-Örülök. - mondta Carlisle, majd folytatta. - Kikkel harcoltatok? ha gondoljátok, szívesen vendégül látlak titeket a házamban, hogy rendbehozhassátok magatokat, azután pedig elkísérünk titeket a vadászterületünk szélére, hogy mindenki a maga útját játhassa.
Ernest szemében bizalom gyűlt,és udvariasan megköszönte a szíves látást.

- Köszönjük, ez bizony nagyon ránk férne.- Hajnalban tovább is indulnánk . Akik ránktámadtak, ismeretelenek voltak, és valószínűleg újszülöttek, de már nem élnek.
Nem kell aggódnotok emiatt. - nyugtatta meg családunk jelenlévő tagjait Ernest.

Indulhatunk is.-mondta Carlisle és hazakísértük vendégeinket.

A lányok otthon vártak minket Carlisle utasítására, és mivel Alice addigra már látta a végkimenetelét a találkozásnak, így Ő is nyugodtan ült izgága kis fenekén.
Vendégeint tátott szájjal néztek körül, és nehezen hitték el amit látnak.
-Hihetetlen, hogy így éltek, hogyan tudtok..?-Kérdezősködött az eddig némának tűnő Augustin.
Christian miközben tátott szájjal nézelődött, az Én Rosaliemat is tátott szájjal bámulta. tetszett is meg nem is, büszke volt a a feleségemre, de ideje volt tudatosítanom abban a kis majomban, hogy a férje két centire áll tőle, és nem fog kétszer szólni, mielőtt széttépi...

-Bemutatom Rosaliet, a feleségemet.- és a feleségem szót különösen kihangsúlyozva ejtettem. Rose kuncogni kezdett.. tetszett neki a féltékenységem.
Na megállj csak, gondoltam, ezért még este számolunk! De igazából csak vigyorogtam önelégülten, láttam az éjszakai "dorgálásomat" lelki szemeimmel, de most sajnos vissza kellett térnem a valóságba.

-Ő Alice, Jasper felesége, és Esme pedig Carlisle hitvese, így vagyunk mi egy család!.- igyekeztem a család szót úgy kiemelni, hogy szemernyi kétely ne maradhasson bennük semmilyen téren sem.
De úgy láttam nagyon is értenek a szóból, és tényleg semmilyen ellenséges szándék nincs bennük. Ez egyrészről jó volt, hiszem a családunk biztonságban volt, de másrészről a móka elmaradt, emiatt elkenődtem kicsit. de sebaj, majd valahogyan egyszer kárpótolom magam..

Emmett és Rosalie egy esküvője 1. rész ( Funfic)

Ma megint jó napom lesz, gondoltam..
Rosalie már korábban közölte, hogy szeretne elutazni velem egy kis időre , szüksége van eg kis időre velem kettesben..
- Carlisle már el is intézte az iskolai igazolásainkat.- mondta, és cinkosan kacsintva csapott a hátsómra.
Kezdtem örülni, és sejteni, hogy nagyon-nagyon kellemes napokállnak előttünk....

-Értettem! -feleltem katonásan, de vissza kellett fognom magam, megígértünk Esmének, hogy itthon nem rombolunk többet.

Előre dörzsöltem a tenyerem...
Rose megint meglepett, mert kibérelt meglepetésnek egy kis szigetet.

- Sátorozni fogunk..-mondta és szándékosasan nyitva felejtette mondata végét, hogy biztosan tudhassam mire is akar célozni.

-Ahogy akarod Drágám! - hangsúlyoztam jólnevelt férjeként egyhe iróniával a hangomban, és közben megcsókóltam a nyakán, úgy ahogy Ő szerette, ahogy még kívánatosabbá vált számomra a sóhaja után.... amiból tudhatta hogy az ötlete, nem hogy elnyerte a tetszésemet, hanem kifejezetten türelmetlenül várom már hogy ne kelljen vágyainkat korlátok közé szorítani...

-Mikor indulnunk? - türelmetlenkedtem kisgyermek módjára, miközben a testem nagyon is férfi módra reagált arra ahogyan Rose hozzámsimult és lágyan a fülembe suttogott..- Most! -
- Ahh..- csak ennyi hang jött ki a torkomon, Rose mindig és mindig ugyanazt a szenvedélyt ébresztette fel bennem, amit évtizedekkel ezelőt...egyszeriben ellenállhatatlan és leküzdhetetlen vágyat éreztem arra hogy azonnal belefeledkezhessek gyönyörű testébe és kéjes vágyainkat kielégítve, magamévá tegyem..de Rose megint meglepett...
- Hamarosan, hamarosan szerelmem! - és incselkedve mosolygott rám és kiviharzott a szobából, tudván, hogy ezzel csak még jobban megőrjít engem!
Szokás szerint benne voltam a játékban!
Imádtam amikor játszadozott velem, hiszem tudtam, hogy csak azért teszi ezt , hogy az örömünket a vágyainkkal felfokozza és a kielégülés még gyönyörtelibb lehessen mindkettőnk számára... pokoli jól csinálta! Mindent pokoli jól csinált!
Igazi nő volt! A nagybetűs NŐ! Az egyetlen Nő aki megérintett, aki elrabolta dobogni képtelen szívemet, de felhevítve való létezésemet minden pillanatban!

Alice mosolygott amikor a folyosóra léptem és tudtam, előre látta hogy mire készününk.

- Hugi, Ti is elutazhatnátok Jazzel egy időre, jót tenne nektek is egy kis "kiruccanás"...- és közben rákacsintva jeleztem, hogy az utazás a kissebbik része a dolognak ami számít ...

Alice már nem mosolygott, hanem hangosan nevetett!
Jazz is előkerült lassan Alice trillázó kacagására.
Most még Jazz is megszólalt, Edward féle agyturkász módon...
-Nekünk is el kéne utaznunk Kedvesem, nem gondolod?- kérdezte Jazz Alicetól, de ekkor már olyan röhögésben törtem ki , hogy az egész családom előkeveredett a ricsajra amit csaptam.

Edward, nem kérdezett, csak mosolygott rajtunk és a gondoltatainkon. Az enyémen biztosan...

Esme és Carlisle összeölelkezve jöttek ki a szobájukból, és örömmel látták, hogy minden családtagjuk boldog és elégedett.
- Szeretem amikor ilyen érzelmek uralkodnak a házban! - szólalt meg a családi szórakozás közepette Jasper.
-Hiányozni fogtok, érezzétek jól magatokat! - És így mindenkitől el is köszönhettünk.


Az utazás említésre sem méltó, megszoktuk már, és nem is ez volt a lényeg sohasem.
De a sziget! Na az már volt valami!
Gyönyörű hófehér homokos parttól nem messze buja kusza növényzet és égig nyúló pálmafák nyújtottak hűvös menedéket..és a víz, kellemesen hűvös és számunkra tökéletesen ideális..
A sátor..az meg ..Rose kitett magáért!
Nem tudom mennyi idejébe került ezt megszervezni, de még egy ok volt amiért jobban imádhattam!
leírhatatlan volt!
Luxussátor volt, Hófehér vászon, és olyan tágas, hogy az egész családunk kényelmesen elfért volna benne!
Paravánok alkották a válaszfalakat hangulatosan és a legextrább kényelmi eszközökkel volt felszerelve. Eképedve néztem Rosaliera...

Ő élvezte a meglepettségemet, és halkan szólt csak.
- Boldog házassági évfordulót! - csókolta ajkamra szavait, és mire feleszmélhettem volna már el is tűnt az egyik paraván mögé..
- Nem leshetsz! - Szólt rám színlelt szigorúsággal.. de én szerettem a meglepetéseit, ugyhogy kivételesen szót fogadtam..
Nem kellet sokat várnom, és amit láttam az mindennél káprázatosabb volt!
Rosalie egy menyasszonyi ruhában állt előttem, és tudtam, ez egy újabb esküvőt, és au utazásunk magát a nászutat jelképezi.
Sajnáltam a ruhát..túl szép volt ahhoz hogy csak percekig "éljen" de nem volt választása...

Ekkor megjelent az egész családom. Eklépedtem, és nem jutottam szóhoz, hogy mindenki tudott erről, hogy mindenki nekem akart örömet okozni ezzel.. Majdnem meg is hatódtam, de ez helyett csak vigyorogtam a tőle megszokott módon, és igyekeztem felfogni és megérteni családom szeretetét!
Alice rángatott ki ebből, a pici és olykor bosszantó testvér, de most csak jót akart, hát hagytam magam elrángatni.
- Neked is át kell öltöznöd..-csacsogta, de a szemem még ekközben is Rosalien pihent..nem tudtam elvonni a tekiktetemet sugárzó szépségéről.

Olyan gyorsan öltöztem amilyen gyorsan csak tudtam, és előre láttam hogy a vetközésem még gyorsabb lesz még ennél is..

Percek teltek csak el, és én gyönyörű arám mellett álltam, kézenfogva, és Carlisle már azon ténykedett hogy újra összeadhasson minket.
Külön megtisztelő volt számomra, hogy Carlisle adott ma össze minket, mert Apám csak még jobban beteljesítette a boldogságomat ezzel.
Csak a családom és senki más!
Rosalie tudta hogy ez boldoggá tesz, mindenkinél jobban ismert engem.
A szertartás végeztével sokadszorra, de semmiképpen sem unottam, hanem nagyon is úgy gratulált nekünk családunk, mintha az első és egyetlen eskővön lett volna ez, és egyben el is köszöntek, hiszen tudták hogy ami most következik, ahhoz nincsen szükség szem és fül tanukra..

Intettünk még egy utolsót amikor a hajó elindult, majd rápillantottam gyönyörű és kacér feleségemre és a szenvedély olyan erővel uralkodott el rajtam ahogy arra nem is számíthattunk....
Chippendale fiú mozdulattal téptem le magaról a ruhámat, ami látszólag is, és érezhetően egy szempillantás alatt felkorbácsolta Roseban a vágyait..
Rosalie az én vágyakozó sóhajaimtól olyan szenvedéllyen vetette rám magát, hogy a part alján kötöttünk ki és semmi és senki nem volt aki álomszép ruháját megmenthette volna...
Ezek a csókok vadabbak voltak mint valaha..az érintések erőszakosabbak és ellentmondást nem tűrőek..
Mindennél jobban kívántam Őt!
Nem tudom, hogyan keveredtünk a vízbe..de nem is számított, hiszen nem volt szükségünk arra, hogy lélegezzünk..és torkunkból felszabaduló ösztönös nyögéseinket a víz jobban el is nyomta...
Ujjaim vadul markolták derekát, és erősen szorították testemhez festménybe illő alakját..
Üvöltöttem a gyönyörtől..nem bírtam fékezni magam...
Ebbe egy ember már régen belehalt volna!
Egyetlen pillanatig úgy éreztem, mintha még a szívem is megdobbant volna, de az agyam tudta, hogy ez nem lehetséges, mégis Rosalie mindent visszaadott nekem amit elveszteni véltem korábban...de bármit is vesztettem, sokkal többet nyertem. Csak rá volt szükségem, örökké csak Ő kellett!

Szavazás - 2.rész

- Nem! – felelte Rosalie, ami egyáltalán nem is lepett meg sem engem sem a többieket, de nem hagyatkozott egy szavas válaszra, folytatta...

- Hadd magyarázzam meg! Nem akarom, hogy azt hidd, hogy nem akarom, hogy a testvérem légy. Csak arról van szó, hogy ...ez nem az az élet amit magamnak választottam volna. Bár lett volna valaki, aki annak idején ellenem szavaz, ha lett volna választásom... - fejezte be monológját Rosalie.

Bella egy bólintással tudomásul vette a dolgot, de azért némi megnyugvást véltem felfedeni az arcán, hogy nem a személye ellen van kifogása az én Angyalomnak. Mi tagadás, szerintem mindannyian örültünk ennek egyetlen pillanatig, aztán visszatértünk a valóságba.

Bella rám nézett kérdőn. Elvigyorogtam magam és már válazoltam is a fel sem tett kérdésére.

- A pokolba is, hát persze, hogy akarom! Majd másképp törünk borsot Dimitrij orra alá! –vigyorogtam tovább és egy pár pillanatig el is kalandoztak a gondolataim, hogy hogyan is lehetne kibabrálni majd a Volturival....

Bellának a kibabrálós gondolatsorom nem annyira tetszett, és ehhez nem kellett gondolatolvasónak lennem. Bosszús arckifejezése minden gondolatát elárulta. Ő éppen a családot akarja megvédeni többek között én meg már egy kis számomra mókának számító apró kis bosszún töröm az agyam helyét.. jólvan, belátom kicsit odébb lesz ez még, most a jelen a fontos és a család. Bella Esme felé fordult.

- Igen! Hát persze Bella! Én már most is gyermekemként , családtagként gondolok rád. – mondta anyám, miközben legalább akkora szeretettel nézett Bellára, mit ahogy bármelyikünkre szokott.

- Köszönöm Esme! – motyogta kissé zavartan Bella.

Carlisle következett. Bella arca elkomorult issé, mintha attól félt volna, hogy carlisle nem akarja őt a családba, holott ez annyira magáól érthetődő volt, mint semmi más, de Bella sohasem úgy gondolkodott mint a több ember, egyszerűen sohasem lehetett kiszámítani hogyan is fog reagálni...

Carlisle Edward felé fordult először.

- Edward... – kezdte Carlisle.

- Neeeem! – kiáltotta Ed. A düh teljesen eltorzította az arcát és a hangja is eltorzult. Nagyon nem akarta, hogy Bella átváltozzon és olyan legyen mint mi, pedig ez nagyban megkönnyítette volna az Ő kapcsolatukat is, és Bella kapcsolatát is az egész családunkkal. Én már nem szándékoztam ezerötszázhuszonnyolcadszorra elmondani ennek az átváltozásnak az előnyeit...

- Ez az egyetlen értelmes megoldás Edward! te úgy dötöttél, hogy nem akarsz Bella nélkül élni, úgyhogy nekem sincs más választásom. – próbálta meggyőzni Ed-et Carlisle, de ed ekkor sarkon frdult és kiment a szobából.

- Gondolom bella, tudod mire szavazok. – sóhajtott Carlisle, majd egy halvány mosollyal igyekezett megnyugtatni Bellát a szavazatát iletően.

Bella döbbenten és ijedten bámult még mindig Ed után, de közben beszélni kezdett.

- Köszönöm! Ez minden amit akartam. Köszönöm nektek, hogy befogadtatok magatk közé! Én is pontosan úgy érzek irántatok, mint ahoigy Ti énirántam. – az utolsó szavaknál a meghatódottságtól kezdett elcsuklani a hangja Bellának. Esme egy pillanat alatt ott termett Bella mellett, és átölelte.

Hát akkor a szavazás végére értünk. Kíváncsian néztem körül, és vártam én is hogy mi fog történni...Vajon most változtatják át Bellát? És ha igen, akkor majd Alice? Vagy Carlisle? Vagy Ed elszánja végre magát? De akkor Bella Alice felé fordult.

- Hát akkor Alice, hol akarod csinálni? – kérdezte Bella, de Alice csak nézett rá rémült szemekkel, még megszólalni sem tudott először.

- Nem! Nem! NEEEM! – kelt ki magából Ed és védelmezőn ugrott Bella elé, mindta bántani akarnánk..

- Megőrültél Bella? Teljesen elment az eszed? – rázta meg Bellát Edward.

- Öööööööö...Bella - szólt közbe Alice bizonytalanul. – Nem hinném, hogy pillanatnyilag meg tudnám tenni, én így most nem vagyok képes erre. Fel kell készülnöm...

- De megígérted! – emlékeztette Bella Alice-t az ígéretére komor és szemrehányó tekintettel.

- Tudom, de Bella, fogalmam sincsen, hogy hogyan csináljam, hogy ne öljelek meg... – folytatta Alice.

- Meg tudod csinálni, én bízom benned! – bátoította tovább Bella, de akkor Ed őrjöngeni kezdett. Alice pedig nem kicsit volt halálra rémülve a felelősségtől amit Bella rakott a vállaira most.

- Carlisle? – fordult apámhoz Bella kétségbeesetten. Ed magához húzta Bellát és az egyik kezét az álla alá helyezve finoman kényszerítette Bellát, hogy ránézzen. A tekintetével könyörgött Bellának, hogy hagyjon fel „őrült” tervével és álljon el képtelennek tartott ötletétől, de közben Carlisle nem vette most figyelembe Ed-et.

- Én meg tudom csinálni, engem nem fenyeget a veszély, hogy elveszítem az önuralmamat. –mondta nyugodtan Carlisle.

Hát nem is tudom, tényleg jobb lenne ha várnánk egy kicsit? Nem kapkodó ez az iram? Mihez kezdünk majd ha Bella apja megjelenik? A kérdések össze-vissza elkezdtek záporozni az fejemben, de azt hiszem nem voltam egyedül ezzel. Rosalie is úgy tűnt, hogy elgondolkozott, de Ő egész máson, azt hiszem inkább azon, hogy mi lett volna ha ember maradhatott volna.. Ez egy kicsit zavart engem. Általában azt hittem megbarátkozott már az életével, és hogy boldog velem...de ez most elgondolkodtatott....

Vissza kellett térnek a jelenlegi problémáinkhoz és a többit félretenni későbbre. Azok ráérnek.

- Várj egy kicsit! –fogta könyörgőre Edward.

- Semmi szükség rá, hogy most mindjárt megtörténjen a dolog. – kérlelte Bellát tovább, már nyugodtabban, szemmel láthatólag beláthatta, hogy nem sokra megy, ha dühösen támadó állásponton marad.

- Nem látom be, miért ne történhetne meg most mindjárt? - ragaszkodott Bella olyan erősen úgy az átváltoztatásához, mint Floki a lábtörlőhöz.

- Én tudnék mondani párat, ha érdekel... – felelte Ed, de tudta hogy nem nagy az érdeklődés az érveire sem most, sem máskor legalábbis Bella részéről...

- Ebben biztos voltam, de most eressz el kérlek, ez az én döntésem volt most és a családodé is, ezt ne feledd. – makacskodott kissé irónikusan Bella.

Nekem személy szerint tetszett amikor Bella így makacskodott,egészen mulatságos volt annak ellenére is, hoigy a helyzet több komolyságot kívánt volna meg, magamban, azért jókat mulattam.

Edward elengedte engedelmesen Bellát és Bella akár akarta, akár nem, elkezdte az érveit felsorolni.

- Az első, Nagyjából 2 órán belül Charlie itt fog először keresni téged és az is valószínű, hogy nem egyedül jön hanem pár rendőrrel... folytassam? – kérdezte kissé fölényes hangnemben edward, mert látta, hogy Bella igencsak elgondolkodott ezen a lehetőségen és a makacssága megtörni látszott.

Ed folytatta a mondanivalóját, és volt benne valami, persze nem fogom nyilvánosan dicsőíteni érte, de nagyon is igaza volt most!

- Ha elakarjuk kerülni a feltűnést és nem lebuktatni a családunkat, akkor el kéne halasztani az ügyet addig, amíg Bella befejezni az iskolát és elköltözik otthonról.

- Ez ésszerű javaslat szerintem is Bella. – vette védelmébe Carlisle Edward ötletét.

Bella komolyan elgondolkodott most, és belenyugvást láttam az arcán, edward nem kis megkönnyebbülésére. Kapott egy kis haladékot, ami Bella számára nagyon sok időnek tűnhetett, de nekünk csak pillanatok voltak az örökléthez képest..

- Majd még gondolkodom rajta . –adta fel mára Bella a harcot.

- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha most hazaviszlek mielőtt még nagyobb bajba kerülnénk Charlienál.

Bella az ajtóból visszafordult még.

- Akkor hát az érettségi után? – kérdezte Carlisletól.

- A szavamat adom erre! – nyugtatta meg apám.

- Jó, akkor most már hazavihetsz. – mondta Bella, aki csatát vesztett ma, de nem háborút.

Ed olyan gyorsan rángatta ki magával, hogy csak a porfelhőt láttuk utánnuk. Gondolom lesz miről beszélniük még, ahogyan nekem is Rosalieval, mert a kérdéseim még bennem motoszkáltak.

Esme és Alice is megkönnyebbülten vonultak vissza, Jasper amúgy sem sokat idegeskedett, inkább szerintem folyamatosan nyugtatta Ed-et, ezért is jutottunk előre talán, mert az idegbajos viselkedésével nem sokra jutott volna valószínűleg... Rosalie megnyugodott, és tovább irigyelhette még egy darabig Bella emberi mivoltát, azt amiről még lesz beszélnivalónk. Carlisle meg csak még jobban elgondolkodott, de igazából szeretett volna túllenni Ő is az egészen már.

Nos az idő nekünk dolgozik, meg egy kicsit bellának is most már, úgyhogy majd meglátjuk, a vak ember is mindig ezt mondja.

VÉGE