
JACOB(zavarodottan)
Azt mondtam,ő egy lány és egy barát.
QUIL
Embry, emlékszel rá,hogy ilyet mondott volna?
EMBRY
Nem.
Bella kimenti Jacobot –
BELLA
Gondolom nektek már van barátnőtök.
JACOB(hangosan nevet)
Aha. Quil elviszi az unokahugát a bálba.
Embry is kuncog.
QUIL
Jah, még mindig lázadoztok. Akarsz valami vicceset, Black? Adok én neked vicceset.
Quil Jacob felé rohan, Jacob kitér; játékosan verekednek. Embry, jól mulatva, Bella felé baktat.
EMBRY
Öt dolcsi Quilre.
39.
BELLA
Áll a fogadás.
A verekedés folytatódik. Távolodás Belláról, ahogy jól szórakozik rajtuk…
JELENETEK SORA…*
INT. JACOB GARÁZSA – NÉHÁNY NAP LEFOLYÁSÁN KERESZTÜL*
A motorok kezdenek alakot ölteni, az alkatrészek a pokrócon kezdenek ritkulni. *
BELLA (V.O.)*
Sosem felejtettem el az indokot,hogy mit miért csináltam…*
Jacob bohóckodik Bella szórakoztatására, azt tetteti,hogy felnyársalja magát egy csővezetékkel. Bella nevet. *
BELLA (V.O.)*
De Jacobbal lenni nagyobb felüdülés volt, mint amire számítottam… *
Jacob állandóan megérinti őt, játékosan, gyengéden. Ez mégsem megerőltető az Edward miatti erős korlátozottsággal ellentétben sem. Láthatjuk,hogy a hangulata emelkedni kezd. *
EXT. JACOB GARÁZSA- ESTE*
Bella és Jacob kilépnek, megteszik útjukat Bella furgonja felé az udvaron keresztül. Bella ragyogóbbnak tűnik, boldogabbnak,mint korábban.*
JACOB
Quil nem győz kérdezni felőled. Szerintem túlságosan kedvel már téged.*
BELLA
Mondd meg neki,hogy nem igazán vagyok az a fajta idős nő,aki a fiatalabb férfiakat kedveli.
JACOB
Mi is van veled és a korral? Úgy értem, az a Cullen srác fiatal volt, nem tűnt úgy,hogy… zavarna téged.*
Rögtön megbánja,hogy kimondta Edward nevét,ahogy látja,hogy tönkretette Bella hangulatát. Távolodás Belláról, ahogy újra magába zárkózik …*
BELLA (V.O.)*
Még Jacob sem tudta elűzni a rémálmokat…
40.
ERDŐ – ÉJJEL (RÉMÁLOM)
Bella száguld át az erdőn, reménytelenül keresve. Majd megfordul – megtalálja Edwardot néhány yardnyira arréb, rideg arccal. Bella felé lép – de ő elfut hátrafelé, hirtelen 20 yardnyival távolabb -
BELLA (csak hang)
... a rémület, a magány.
-- Edward hirtelen gyorsabban visszahátrál, amíg el nem tűnik, teljesen egyedül hagyva Bellát, a sötétség körbezárja őt…
BELLA HÁLÓSZOBÁJA - ÉJJEL
Bella sikít álmában. A lámpa felkapcsolódik és Charlie rohan oda hozzá, szelíden felrázva őt álmából.
CHARLIE*
Rendben vagy, Bells. Jól vagy.
Kinyílnak a szemei, könnyek folynak végig az arcán. Charlie nem egészen tudja, hogy mit csináljon, így a kezébe ad egy pohár viszet az éjjeliszekrényről. Bella felül, kortyol. Charlie lerángatja az álomcsapdát az ágy lábáról.
CHARLIE*
Ez a dolog nem működik valami jól.
BELLA*
Ez... nem olyan rossz, mint amilyennek látszik.
CHARLIE*
Igen jól van. (dobbanás). Tudom, hogy milyen lehet, tudod. Amikor anyukád elhagyott engem. Az az időszak a poklok pokla volt nekem. Kitaláltam mindenfajta őrült dolgot, csak hogy megállítsam a fájdalmat.
Bella elkerüli apja pillantását.
CHARLIE*
De Jacobbal lógni úgy tűnt segít neked, hogy az elméd kizárjon bizonyos dolgokat.
BELLA*
Ő a felszínen tart engem.
CHARLIE*
Az jó. Ő jó fej. *
Eltávolodva Bellától…
41.
BELLA TEHERAUTÓJA - NAPPAL*
Bella a
JACOB
Szerencsénk volt a szeméttelepnél. Tudod, hogy egy új főtengely mennyiért kel el?
BELLA
Persze, az összes szabadidőm a főtengely.com-on töltöm.
JACOB
Azt hittem, hogy az egy pornó oldal.(majd) These biciklik hamarosan gurulni fognak. Hol motorozzunk először?
BELLA*
Valami napos helyen.
JACOB
Mintha egyáltalán lenne itt napsütése hely.
BELLA
Tudok egy helyet a felhők felett --
Abbana pillanatban, ahogy kimondta, már meg is bánta – távolodva tőle –PILLANATKÉP – A RÉT, Bella fekszik a fáben Edwarddal (Twiligt-ból), virágokkal körülvéve.
JACOB (csak hang)
Hol van ez?
VISSZA BELLÁRA - az arca összeomlik.
BELLA
Voltaképpen, ... túl nehéz odajutni. *
Jacob előveszi a könnyed mosolyát és optimizmusát hogy megmentse a helyzetet.
JACOB
Úgyhogy meg fogjuk találni a napos helyünket, oké?
Bella hálásan mosolyog. Aztán kinéz az ablakon a sziklákra, és észreveszi --
42.
BELLA SZEMSZÖGE – A SZIKLÁK TÁVOLSÁGÁBAN
Négy férfi áll a szikla köves peremén (Sam, Jared, Paul, és negyedik). Csak levágott sortokat hordanak. Egymást lökdösik, bunyóznak.
BELLA
Az nem... Sam Uley?
JACOB(keserűen)*
És a szektája.
Hirtelen a fickók közül kettő a küzdő Jaredet átdobja a szirt fölött!
BELLA beletapos a fékbe. Kiugrik az autóból –Jacob kiugrik utána –
BELLA
Oh istenem! Állítsd le őket! -
Bella feléjük fut. De Jacob nevetése lelassítja őt.
JACOB
Ők igazából nem harcolnak, Bella. *Ők sziklát ugranak.
BELLA
Mi, szándékosan?
JACOB
Ijesztő mint a pokol, de totál sima ügy.
BELLA SZEMSZÖGE – AZ UGRÓ (Paul) vesz egy futó kezdést és *beleveti magát a levegőbe, csavarugrással és cigánykerékkel lefelé. Bellának felkelti a kíváncsiságát, ahogy látja a lehetőséget az adrenalinra – Edwardért.
JACOB
A legtöbbünk alacsonyabbról ugrik le.
BELLA
Szerinted én tudnék?
JACOB
Ember, először motorkerékpár, most sziklaugrás?
BELLA
Azt mondtad, hogy ez sima ügy..
43.
JACOB
Talán egy melegebb napon. És nem a tetejéről. Hagyjuk meg a kérkedést Samnek és a követőinek.
Megint keserű éllel. Bella ránéz.
BELLA
Nem kedveled őket.
JACOB
Azt gondolják, hogy vezetik ezt a helyet. Színjáték az egész seggfejekkel, védelmezőknek hívják magukat.
BELLA
Mit védenek?
JACOB
A törzset, a földet, a jogukat, hogy rántások legyenek. Embry valaha szteroidozott harcosoknak nevezte őket,és most nézz csak rá.
Bella megnézi közelebbről, látja, hogy a negyedik srác Embry, a haja most le van nyírva, szálkásan izmos, a lezser kifejezés eltűnt. Jacobot ez gyötri, hogy látja őt. Ez gyötri Jacobot hogy lássa őt.
BELLA
Az Embry? Nem ismertem fel őt. *Mi történt vele?*
JACOB
Kihagyott valamennyi iskolát, majd eltünt valahova, és ő most Sam-et követi mindenhova. Ugyanaz a dolog történt Paullal és Jareddel. Ők még csak barátok sem voltak, most Sam birtokolja őket. (ütés) Sam folyamatosan figyel engem, mintha várna rám vagy valamire. Ez kiborít engem.*
BELLA
Talán neked csak el kellene kerülnöd őket.
JACOB
Próbálom. de... *
Bella látja, hogy Jacob megijedt, ösztönösen megnyugtatólag megöleli őt.
BELLA
Hé. Ha ez rosszabbá válik, elmegyünk apuhoz. Vagy tudsz hozzánk jönni.
44.
JACOB
Köszi. (dobbanás, megfogja) Ha ez kell ahhoz, hogy így reagálj, többször fogok kiborulni.
Bella rájön, hogy túlment egy határon és biztonságon, játékosan megtaszítja őt. Ahogy odamennek a teherautóhoz, Bella visszanéz -
BELLA SZEMSZÖGÉBŐL – SAM-EN A FÓKUSZ-- de most Sam közvetlenül őt nézi. Majd megfordul és leugrik a peremről, tiszta körvonalat vágva a vízbe.
INT. KÖZÉPISKOLA - ÉTTEREM - NAPPAL
Bella odaviszi a tálcáját egy üres asztalhoz, de túlnéz Mike-on, Angelán, Jessicán és Ericen. Bella vesz egy lélegzetetn, majd közömbösen csatlakozik hozzájuk. Észreveszik, de tovább beszélnek.
JESSICA
Meg fogom ölni Tylert, ha elkaptam az influenzáját.
ANGELA
Ez körbemegy. A nővérem olyan beteg volt, hogy nem tudott eljönni velünk a hétvégén víkendezni. Így ő nem látta azt.
ERIC
Ang, talán inkább magadban kellene ezt tartanod.
ANGELA*
Mi láttunk valamit, Eric. *
ERIC*
ÉN hiszek neked.*
JESSICA*
Nem, ő nem hisz neked. Csak próbál szerencsés lenni.
ERIC*(hirtelen reménykedve)*
Az egy választási lehetőség?
ANGELA*(figyelmen kívül hagyja őt)*
Koromfekete volt és óriás, még négykézláb is magasabb volt mint egy ember. Egy medve talán.*
45.
JESSICA*
Vagy Nagy Láb.
MIKE*
Vagy egy idegen. Szerencsés vagy, hogy nem szondáztattak meg.
ANGELA(nyugodtan )*.
. Mi láttuk azt.
Ő nagyon komoly. És egy kicsit rémült. Bella látja ezt.
BELLA
Nem te vagy az egyetlen.
Mindenki rábámul. Nem tán Bella beszél?
BELLA
Apu kapott jelentéseket a seriff állomásánál. Egy túzáró pár eltűnt. Az emberek meg vannak rémülve.
Most mindenkit kiráz a hideg.
MIKE
Hallottam, amikor néhány srác erről beszélt a boltnál.
ERIC*
Legutoljára fajankó még kételkedtél a barátnőmben.
Ahogy folytatják, Angela köszönetet tátog Bellának. Ők megosztnak egy mosolyt és csatlakoznak, Bella a csapat részévé válik.
VÁGOTT:
FÓKUSZ JACOB ÉS BELLA ARCÁN—csak centire egymástól.
JACOB
Rémültnek tűnsz.
BELLA
Nem vagyok az.
Bella hazudik.
Visszahúzódik, hogy lássa hogy Bella megüli a most befejezett motort. Jacob odaálll mellé, megtartja a motort. A közelségükben van valami meghittség. TARTALMAZZA --
46.
A motor megcélozza a földutat. Jacob átfut az utasításokon:
JACOB
Fék? (Bella megtaposs azt)
Kuplung? (Bella összenyomja)
Jól van. Gáz? (Bella megmarkolja) Kész vagy?
Bella bólint. Jacob vigyorog… majd berúgja a motort.
JACOB
Lassan... engedd ki a kuplungot.
Bella csinálja… a motor megmozdul előre néhány centit – Jacob óvatosan hátralép. Bella előre mozdul további néhány centit---
EDWARD (csak hang)
Állj meg.
Bella megfordul, hogy megkeresse Edward kísértetét aki ott áll mellette. A keze hirtelen lecsúszik a kuplungról, a motor megugrik és fejre esik. Jacob gyorsan leemeli róla, ekkor Edward szelleme eltűnik.
JACOB
Rendben vagy? Zúzódások, törések…?
BELLA
Megyek újra.
JACOB
Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó --
Bella gyorsan talpraáll és visszaugrik.
JACOB
Gyanítom, mi újra csináljuk. Mostmit fogsz csinálni a kuplunggal?
BELLA
Kiengedni. Lassan.
Jacob bólint. Majd újra berúgha a motort. Bella kiengedi a kuplungot és elindul előre. Először lassan – Edward feltűnik az oldalán, haragosan nézve.
47.
Tovább megy, egy kicsit gyorsabban. Edward most a bal oldalán jelenik meg, Bella figyelmen kívül hagyja. Edward előtte tűnik fel, Bella figyelmen kívül hagyja.
BELLA ARCÁN A FÓKUSZ ahogy a szél hátrafújja a haját. Egyre gyorsabban meg… és egy pillanatig, átérzi a tökéletes szabadságot, életörömet… majd meglátja Edwardot állni az útkanyarban előtte, és ráébred --
BELLA(ordít Jacobnak)
ÉN nem ---hogy forduljak?
JACOB
Döntsd meg! Döntsd -taposd a féket!
Jacob az irányába rohan. Bella eléri a kanyart, nem dönt, megy egyenesen… és berepül egyenesen a fák közé. Ahogy fekszik a földön elkábulva, Jacob meggyorsítja lépteit.
JACOB
Mi van, az X-game-re tréningelsz?
Bella körbenéz Edwardot keresve. Edward eltűnt.
BELLA
Megint menni akarok.
JACOB
Felejtsd e. Hatálytalanítom a motorkerékpár előjogokat. Ember, nézd a fejed.
Valóban, vér csöpög le a homlokán. Jacob leveszi a pólóját, hogy felitassa azt. Bella hátrébb húzódik -
BELLA*
Istenem, sajnálom.*
JACOB*
A vérzésért kérsz elnézést?*
BELLA*
Ez nem... zavar téged?
JACOB
Ez csak vér, Bella.
Jacob a feje köré tekeri, óvatosan ellátja a fejét. Azon kapja magát, hogy Jacobot szemléli. A barna szemei, a csupasz mellkasa és a selymes bőre. Jacob rápillant Bellára.
48.
JACOB*
Mit bámulsz? *
BELLA*
Csak, te valójában … jóképű vagy.
Meglepődik; van közöttük egy pillanat. Mosolyog.
JACOB
Milyen erősen ütötted meg a fejed?
BELLA*(ráébred)*
Oh én - igen. *
Jacob felajánlja a kezét, felsegíti. Bella belékapaszkodik, megriad.
BELLA*
Jake, te forró vagy.
JACOB*
Felminősítettél a jóképűből?
BELLA*
Nem, a testhőmérsékleted forró. (megérinti a homlokát). TE lángolsz.
JACOB*
Jól érzem magam. *
Elveszi a homlokától a kezét. Megfogja. Bella megpróbálja elrántani.
JACOB*
Mi? Nem foghatom meg a kezed?
BELLA*
Ez csak... neked valami mást jelent, mint nekem.
JACOB*
Egy, ez a problémám. De kettő...jól szórakoztunk, és te azt gondolod, hogy forró vagyok---
BELLA*
Jóképű.
JACOB*
Tudom, hogy kedvelsz engem.*
49.
BELLA
Jobban, mint bárkit. De…. ez minden.
JACOB
Cullen miatt?*
A név megégeti őt. Most mindkét kezét megfogja Jacob.
JACOB
Nézd, tudom, hogy mit tett veled. Én *minden alkalommal látom az arcodon, amikor a neve előkerül. De neked tudnod kell - *én soha,nem teszem ezt veled. Megígérem, hogy soha nem foglak bántani. Számíthatsz rám.
BELLA
Én már megtettem. Nem is tudod, hogy milyen sokat. A legjobb barátom vagy, de nem hiszem, hogy az érzéseim meg fognak változni.
Tudomásul veszi, ez nagyon kemény. Valami végigsöpör rajta. Hátradől. Becsukja a szemeit, vesz egy lélegzetet.
BELLA
Sajnálom. Nekem mondanom kellett volna valami pontosabbat már a legelején --
JACOB
Nem. Az nem--- csak épp olyan….furcsán érzem magam.
BELLA*
Mondtam, hogy lázad van. Talán az influenza, mint mindenki másnak.
JACOB
Ez nem…. tűnik influenzának. Nem tudom, hogy mi ez.
El Jacobról, aki meglepett, és Belláról, aki aggódó….
BELLA HÁZA - NAPPALI SZOBA - MÁSIK NAP*
Bella házifeladatot csinál. Charlie néz egy játékot. Bella a szája szélét rágja. Nyugtalan.
HALLANI EGY BEEEEPET--*
BELLA (csak hang.)*
Hey Jake. Csak ellenőrízni szeretném, hogy jól vagy. És elmondani, hogy sajnálom, arról, tudod…. hogy érzek és ….remélem az influenza gyorsan elmúlik. Hívj fel.
50.
FORKS KÖZÉPISKOLA- PARKOLÓ – EGY MÁSIK NAP*
Bella kimászik a teherautójából, meglátja az üres helyet, ahol valaha Edward parkolt.
Meglátja ahogy Eric és Angela nyalják-falják egymást. Párok mindenhol. Lehajtja a fejét, berohan az osztályba.
BEEEEP-- * sztem telefoncsörgés
BELLA (csak hang)*
Szia Jake. Apukád azt mondta, hogy egyedül vagy. Nem fogja megengedni, hogy meglátogassalak…. felhívnál?
BELLA HÁLÓSZOBÁJA - ÉJJEL*
Bella járkál a szobájában, nem akar aludni. A szemei a telefonon vannak, várja, hogy csörögjön.
BEEEEP-- *
BELLA (csak hang)*
Én vagyok megint. Csak szükségem van rá, hogy halljam a hangod…
BELLA HÁZA - KONYHA - NAPPAL
Bella telefonál, hagy még egy másik üzenetet, a kétségbeesése eléri a tetőpontját. A nappaliban, Charlie és Harry ellenőrzik a horgászfelszerelésüket. *
BELLA
Jacob. Kérlek. Hív fel.
Leteszi a kagylót, nekitámasztja a homlokát a telefonnak. Charlie *belép-- *
CHARLIE
Harry és én háromra vissza fogunk jönni --megáll, amikor meglátja őt. Ráteszi a kezét a vállára.
CHARLIE
Ez monó, Bells. *
BELLA
Túl beteg, hogy felhívjon?*
CHARLIE
Csak ki kell várd. (majd) Tudod, nem muszáj elmennem horgászni…
BELLA(kényszeredetten mosolyog)
Nem, menj. Fel fogom hívni Jesst vagy valakit. *
51.
CHARLIE
Jó. De maradj itt vagy Jessnél. Semmi túra vagy ilyesmi. Kiadtunk egy figyelmeztetést a medvék miatt.
Távolodva Bellától, bólint--
EXT. A FÁK KÖZÖTT - NAPPAL*
BEVÁGOTT JELENET - Bella megpróbálja bejárni a rétre vezető utakat. Van egy térképe és egy iránytűje.
BELLA (gondolataiban)*
Jobban féltem a lyuktól a mellkasomban, mint a medvéktől. Jacob nélkül, jobban szükségem volt Edwardra, mint valaha…. Bella kipróbál egy csapást, nem tűnik ismerősnek. Visszamegy. Megpróbál egy másikat.
BELLA (gondolataiban)*
... Nekem tudnom kellett, hogy létezett. *Csak egyetlen hely volt, ahol megtalálhattam őt vagy az ő érzését.
PILLANATKÉP – A RÉT - - Edward és Bella fekszenek a egy virágokkal körülvett fűben, napfény tarkítja őket. Szerelmesen néznek egymás szemeibe…
VISSZA BELLÁRA –az emlék és a kétségbeesése elöntik őt. – Végül meglátja a tisztást előrébb, rohan az irányába --
A RÉT (FOLYTATÓLAGOSAN) - NAPPAL*
-- Bella belép a tisztásra, reménykedve, de az arca összeomlik. Szemben az emlékeiben élő melegséggel, a rét rideg, borult, felhős. És sehol Edward. Becsukja a szemeit, megpróbálja erőltetni Edward itt létét.
Semmi. A szemei kinyílnak az üres, felhős réten. *Bella térde esik. Könnyeivel küszködik. De akkor hall egy susogó hangot. Az irányába fordul, a fák irányába kémlel.
Egy másik susogó hang jön az erdő egy másik részéből. Az irányába pördül – semmi. Aztán megfordul és felugrik, amikor felfedezi –a vámpír Laurent áll alig 10 yarddal arrébb. Félelmetes, erősen kirajzolódó arc. Bella el sem hiszi.
52.
BELLA
Laurent?
LAURENT*
Bella. *
Bella felragyog, miközben felfogja, hogy Laurent élő.
BELLA*
Laurent!*
LAURENT
Be kell ismerjem, nem számítottam rá, hogy itt talállak téged.
BELLA
Itt élek. De te – Azt hittem, hogy te Alaszkában vagy Carlise barátainál.
LAURENT
Tanyáéknál voltam. Kedves volt tőle (Carlise) hogy nem úgy tekintett rám, mint „Az Ellenségre” ismerve a kapcsolatomat James-szel és Victoriával.
BELLA
Megpróbáltál segíteni nekünk.*
Laurent elkezd sétálni egy lassú ívben Bella körül, a szemei felmérik őt ahogy --
LAURENT
Elmentem meglátogatni a Cullenöket, de a házuk üres. Meg vagyok lepődve, hogy itthagytak téged. Te nem a kis ölebük voltál?
Bella mosolya meginog, a rettegés kezd elhatalmasodni rajta.
BELLA
Um... valami olyasmi.
LAURENT
A Cullen-ek gyakran jönnek látogatóba?
Hirtelen EDWARD kísértete megjelenik közöttük.*
EDWARD
Hazudj.
BELLA
Abszolút. Folyamatosan.
53.
EDWARD
Jobban hazudj.
BELLA
Meg fogom mondani nekik, hogy beugrottál.
Edward elhalványul (mindvégig újra megjelenik, amikor beszél, azután megint elhalványul). Bella megpróbál nyugodtnak tűnni.
BELLA
Elérnek téged Alaszkában?
LAURENT
Nem hinném. Tanya vegetáriánus családja elég kellemes volt. De az étrendi megszorítások nehezek voltak - megélhetés csak állatokon.
Hirtelen egy hüvelykeket áll meg tőle. Bella most látja meg a szemait. Sötét vérvörös.
LAURENT*(cinkosan)
Mondd meg nekem Bella. Érezted már valaha a kényszerét annak, hogy …..csalj?
Bella önkéntelenül hátrál tőle egy lépést.
LAURENT
De nem ez az amiért elhagytam.Szívességből jöttem vissza ide Victoriának.
BELLA
... Ti még mindig barátok vagytok.
LAURENT(megrándítja a vállát)*
Többé kevésbé. A Cullenek földjének fekvéséről kérdezett engem. Mert, nos…. attól tartok, hogy Victoria meglehetősen ki van rád akadva.
BELLA
Ami …..nagyon rossz.
LAURENT
Igen. Úgy érzi, hogy csak az a tisztességes, ha megöli Edward társát, amiért ő megölte az övét. Szemet szemért, társat társért.
És Bella most tudja. A rettegés elárasztja őt. Edward megjelenik -
54.
EDWARD
Fenyegesd meg.
BELLA
Edward tudni fogja, hogy ki tette. Követni fog mindkettőtöket.
LAURENT
Nem hiszem, hogy fog. Végül is, mennyit jelenthettél neki, ha itt hagyott téged védtelen? (majd)Victoria információért küldött engem ide. *Nem lesz boldog a meggyilkosságod miatt. *
BELLA
Ne, Laurent...
LAURENT*(őszintén)*
Nem, nem, nem. Ne legyél feldúlt. Én szívességet teszek neked. Victoria azt tervezi, hogy téged lassan, fájdalmasan öl meg – míg ellenben és nagyon gyors leszek. (levegőt vesz) És az illatod olyan…. összefut a számban a nyál.
Szembenéz vele, hatalmába keríti az illata, vérjszomja lesz. Bella szemei körbe cikáznak, a menekülés lehetetlen. Az egyetlen dolog, hogy látja, hogy Edward megjelenik, ijedten nézve rá….
*BELLA *(suttog, alig *hallhatóan)*
Edward. Szeretlek.*
Laurent milliszekundumra a harapástól – akkor váratlanul, a kifejezése megváltozik. Meglát valamit a Bella mögötti erdőben – és ez halálra rémíti őt.
LAURENT
Én... ezt nem hiszem el.
Hátrahőköl. Bella össze van zavarodva ahogy rájön, hogy már nem koncentrált rá... követi Laurent tekintetét, lassan megfordul… hogy lássa mi van mögötte--
Egy óriási fekete farkas settenkedik ki a fák sötétségéből. Az irányukba lépdel, mély nyugtalanító morgás tör fel a torkaiból, éles fogai kivillannak.
55.
Bellát csapdába esik a két gyilkos között. Edward suttog a fülébe -
EDWARD
Ne mozogj.
A farkas odalopakodik Bella közelébe, húsz lábra onnan, ahol áll, azután -
További négy farkas hangtalanul felbukkan a fák közül, oldalról megkerülve a fekete farkast. Azok egy kisebb ló méretúek, mindegyik különböző színárnyalatú: sötét ezüst, csokibarna, és vörösesbarna. A nyakszőrzetük feláll, az ajkuk felhúzódik, lekuporodnak, ugrásra készen.
Bella meg van fagyva a félelemtől ahogy azok jönnek az irányába.
A vöröses-barna farkas van a legközelebb és egyenesen Bellára néz. Laurent tovább hátrál, aztán hirtelen , csaknem egyidejűleg ---
-- Laurent elmenekül keresztül a réten --
A farkasok Bella irányába szökkennek – egyenesen felette átugranak Laurent nyomába ! A fenyegető fogcsikorgatásuk és csattintásuk felrázza őt, ahogy a csapat rohan a vámpír után, körülvéve őt, mielőtt az elérné a fák vonalát --
Laurent elfordul a sötét ezüst farkasnál, kemény ütéssel a farkast a rét feléig küldi. Egy másik farkas nekiesik Laurentnek. Ő megrúgja azt, és berepül a fákba, szilánkokra hasítva azokat. A két farkas magához tér, visszatántorog a csapathoz ami bezárja Laurentet. Lehetetlen tudni, hogy ki fog felülkerekedni.
Bella nem marad hogy kitalálja. Berohan a fák közé --
ERDŐ (FOLYTATÓLAGOSAN)-NAPPAL*-- Bella *őrjöngve fut, leszáguld a domboldalon, botladozik, gyorsan összeszedi magát – rohan, rohan –
ERDŐ/ÚTSZÉL NAPPAL –Bella kirohan az erdőből az autójához, mely az erdő szélén parkol. Beugrik, felmorajlik –
BELLA HÁZA - NAP*
Bella beront, lihegve. Charlie és Harry Clearwater mossák a horgászfelszerelésüket. Charlie megpördül.
CHARLIE
Bella? Mi a baj?
56.
BELLA
Azok nem óriásiak a medvék, - - én látták őket. Fent egy réten -- *
CHARLIE
A fenébe is, Mondtam, hogy ne menj az erdőbe!
HARRY CLEARWATER
Mit láttál, Bella?
BELLA
Farkasok. Azok farkasok, apu.
Mi nem láttuk a jeleket, és ők sem, hogy Harry kapkodta volna a levegőt.
BELLA
Öten voltak. A méretük mint … mint egy autó. Esküszöm. Ők valami után mentek, és én elfutottam.
Charlie felkapja a telefont , ahogy tárcsázik --
CHARLIE
Harry, össze tudsz szedni néhány embert a rezervátumból?
HARRY CLEARWATER
Hogyne. Igen. Én csak -
Harrynél súlyosabb a probléma, mint látszik.
CHARLIE(telefonba)
Jerry? Vadászbulit csapunk nagy kaliberű vadászpuskákkal – valami veszélyes van odakint.
BELLA (csak hang)*
Valami veszélyes. Viktória. *
A szemei hevesen mozognak körbe a házon, repülnek a ház körül, a sebezhetőségfonásuk * rajta. Ahogy Charlie leteszi a kagylót, bemegy a fegyverszobájába --
BELLA (csak hang)*
Ha követett engem, Charlie-t *megpróbálna megvédeni engem –és meghalna.
CHARLIE*
Az állomásra kell mennem.
BELLA*
Jó! -- Az jó. *
57.
CHARLIE*
Te oké vagy itt? Jönni akarsz?*
BELLA*
Valójában –Nekem---szükségem van egy barátra.
JACOB HÁZA - NAPPAL
Bella kopogtat. Aztán megint kopogtat. Végül Billy válaszol.
BELLA
Helló, Billy. Tudom, hogy Jacob beteg de -
BILLY
Elment a barátaival.
BELLA(meghökken)
Oh.
BILLY
Meg fogom említeni neki, hogy eljöttél.
Billy elkezdi bezárni az ajtót, de Bella leállítja őt.
BELLA
Várj –Neki mono-ja van, igaz? Ez az amit apunak mondtál.
BILLY(szánalommal)
Neked haza kellene menned, Bella.
És bezárja az ajtót. El Belláról --
BELLA TEHERAUTÓJA - NAPPAL
Bella bemászik, becsapja az ajtót, szédeleg. Elindítja a teherautót. Majd leállítja. Dönt, a kulcsokat félredobja, és lesüllyed az ülésébe hogy várjon …
BELLA SZEMSZÖGE - JACOB HÁZA - AZ ABLAK - KÉSŐBB
Az eső ömlik. Billy, belül, visszahúzza a függönyt, együttérzéssel néz ki Bellára. Majd összehúzza a függönyt.
BELLA TEHERAUTÓJA - BELLÁN a fókusz- UGYANAKKOR
Bella ránéz Billyre az utasülésnél lévő ablakon. Hirtelen, egy kopogtatás a vezetőülés ablakán. Pegpördül, hogy lása – Jacob áll ott. De az arca megdöbbentően különböző. A haja rövidre van nyírva. Semmi baráti mosoly.
58.
Semmi melegség a szemeien. Csak egy kemény, merengő neheztelés. Bella megdöbben. Kimászik az autóból, hogy megkérdezze --
JACOB HÁZA (FOLYTATÓLAGOSAN) - NAPPAL
-- Jacob mögött áll Sam Uley, Jared, Paul és Embry. Megfeledkezve az esőről, elenyésző ruhát hordanak.
BELLA
Levágattad a hajad.
JACOB
Menj el.
Jacob elfordul. Sam vezeti a csoportot a ház irányába. Jacob követi. Bella és mi, megjegyzzük Jacob céltudatos lépteit, az ő hirtelen növekedésével járó esetlensége eltűnt egy éjszaka alatt. Bella megragadja a karját.
BELLA
Mi történt veled?
Megáll, visszafordul. A többiek várják a tornácon. Ők hallótávolságon kívül vannak, de nem hagyják őt egyedül Bellával.
BELLA( lehalkítja a hangját)
Tudok segíteni.
Az arca kemény, ahogy rázza a fejét. Nem beszél.
BELLA
Sam megszerzett magának. Mit tett?
JACOB
Sam megpróbál segíteni nekem, ne hibáztasd őt.
BELLA
Akkor ki?
JACOB(keserűen forrongva)
Mi van azokkal a mocskos, bűzlő *vérszopókal, akiket szeretsz? A Cullen-ek.
BELLA*(földhöz döngölve)*
Én... nem tudom, hogy temit ----
JACOB
Pontosan tudod, hogy miről beszélek.
Remeg, csaknem görcsös rángatózás a haragtól. Bella összeszedi magát.
59.
BELLA*
A Cullenek rég eltűnnek. Hogyan lehetnek ők vétkesek?*
JACOB
Ők indították el az egészet azzal, hogy léteznek. Nyavalyás piócák.
SAM*
Jacob.
Jacob ránéz Samre, aki visszapillant rá nyomatékosan. Jacob vesz egy *lélegzetet, megpróbálja lecsendesíteni magát. *
JACOB
Én nem tudok barátod lenni többé.
BELLA
Jake, tudom, hogy megbántottalak téged. Becsületesebbnek kellett volna, hogy legyek, de ---szükségem van rád, még mindig. ÉN nem tudom, hogy ez jelent-e még valamit, de ha adnál nekem egy kis időt -- *
JACOB
Állj. Ne. Nem te vagy --
BELLA*
--„Nem te vagy, hanem én?” Istenen.*
JACOB*
Ez az igazság. ÉN nem vagyok…jó.
BELLA*
TE tévedsz --
JACOB*
Ez nem számít. Elmúlt---
BELLA
Én nem tudom elfogadni a legjobb barátom elvesztését is.
JACOB
Te már elvesztetted.-
BELLA
Ne mond ezt – megígérted --
JACOB
Menj haza, Bella. Ne gyere vissza.
Jóformán elfut, csatlakozva a bandához, akik mindannyian eltűnnek bent. Távolodva Bellától, ahogy áll az esőben….
60.
BELLA HÁZA - ÉJJEL
Bella belép, csurom víz, túl fásult, hogy bezárja az ajtót. Charlie arca összeomlik, amikor meglátja a fájdalmat és az élettelenséget visszatérni Bellába. Megragad egy takarót, betakarja vele. *
CHARLIE
Billy hívott, azt mondta, hogy neked és Jacobnak volt egy csatátok. De, hé, gyerekek, túl lesztek rajta, biztos vagyok benne.
BELLA
Én… elmegyek átöltözni.
Bella felmegy a lépcsőn. Charlie leroskad elhagyaottan. Megy a nyitott ajtóhoz --
ISMERETLEN SZEMSZÖG -BELLA HÁZA (FOLYTATÓLAGOSAN)- éjjel*-- lépések, Charliet figyelve lassan bezárják az ajtót …
ERDŐ - ÉJJEL
Bella rohan az erdőn át, fürkészi az erdőt újra. Megfordul – megtalálja Edwardot, rideg, kimért. De az arca elkezd átváltozni… és Jacobbá válik. Ő eléri őt, de ő hátrafelé elfut, hirtelen több yarddal távolabb.
BELLA
Miért?
Ő ismét messzebb hátrál, eltűnik mígnem Bella egyedül marad. A sötétség betolakszik, a holdfény egy kicsi ponttá válik rajta. Kutatja a sötétséget – majd meglát egy szempárat, nőé, vérvörös – felé közeledik, hall egy hangos visító hangot --
BELLA HÁLÓSZOBÁJA - ÉJJEL
-- Bella felocsúdik álmából, lassan rájön, hogy ez csak egy álom volt. De ő újra hallja a visító hangot! Körmök kaparásznak az ablakán. Bella kihúzza magát, körbezéz valami fegyverért --
JACOB (csak hang)(suttogva kiabáll)
Bella! Jaj!.. A fenébe, nyisd ki az ablakot.
Bella óvatosan megközelíti az ablakát, hogy megállapítsa --
61.
BELLA HÁZA (FOLYTATÓLAGOSAN) - ÉJJEL
Jacob, félmeztelen, kapaszkodik egy fa tetejéban, ami meghajlik a súlya alatt. Bella kinyitja az ablakot, suttogva kiabál -
BELLA
Mi a fenét csinálsz?
JACOB
Tűnj el az útból.
Elkezdi lengetni a lábait miközben a lendülete növekszik. Bella rájön, hogy Jacob mit akar tenni --
BELLA
Ne!
Nagy fürgeséggel ellöki magát egyenesen az ablakba --
BELLA HÁLÓSZOBÁJA (FOLYTATÓLAGOSAN) - ÉJJEL
-- Jacob a talpain landol. Bella elképed. Jacob ledermed, hallgatja Charliet. Semmi. Egy keserű, önelégült vigyorgás terül el az arcán. Ez felidegesíti Bellát. *Jacob szemügyre veszi a szobáját.*
JACOB*
Többször elképzeltem a szobádat …. rendetlen.
BELLA*
Miért vagy itt?*
JACOB
Beszélnem kellett veled. Egyedül.
BELLA*
Hogy megint gyomron rúgj engem? Rossz volt azelőtt, de te még sokkal rosszabbá tetted.
JACOB*
Tudom. És meg akarom magyarázni. De….nem tudom.
BELLA
Akkor távozz. *
Jacob a helyén marad. Bella megpróbálja kilökni,de ő elmozdíthatatlan.
BELLA*
Te végeztél velem, emlékszel. Gyerünk. Kifelé!
62.
JACOB*
Bella, én a szó szoros értelmében nem tudom megmagyarázni...*
Bella rájön, hogy a kezei a meztelen bőrén és izmos mellkasán vannak. Meghittség van az érintésükben. Bella elhúzódik.
JACOB*
Megszegtem az ígéretem, hogy nem bántalak, tudom. De én most próbálom megtartani. Szükségem van rá, hogy megértsd… még akkor is, ha soha többet nem akarsz látni, ha kitaláltad.
BELLA
Kitalálni mit?
Elkezd beszélni -- de nem tud. Nagyon gyötrelmes. Bella meglátja a fájdalmat az arcén. Ez aggodalmassá teszi.
BELLA*
Mi a baj? *
JACOB*
Nem tudom megtenni.
BELLA*
De, megtudod. Segíteni fogok neked. Mi… mi elmehetünk. Elhagyuk az otthonunkat, elhagyjuk Sam-et.
JACOB*
Ez nem olyasmi, ami elől el tudok menekülni. (majd) Noha veled elmenekülnék. Ha tudnék. (dobbanás, rájön). Várjs. Várj, én már elmondtam neked. Te tudod, --- neked csak ki kell találnod.
BELLA*
Nem akarok játszani veled --
JACOB*
De neked kell! Nem tudom neked elmondani, de ha te emlékeznél --az a nap volt, amikor összefutottaunk a strandon. Mondtam neked egy sztorit. Gyerünk! Mondtam neked egy sztorit….miről
BELLA
…miről….” A Hidegről?” Azt mondtad, hogy az egy hülye törzsi mítosz.
63.
JACOB* (élesen)*
Az volt? Vagy a Hideg egy mítosz?*
Nem válaszol. *
JACOB*
Mi mást mondtam még? *
BELLA*
Azt... a törzs kötött velük egy megállapodást. Nem léphetnek a földetekre *és... nem tudom, nem emlékszem.*
JACOB*
Próbálkozz, Bella. *
BELLA
Neked többet kell adnod nekem. Mond el, merre keressem.Van valami, amit nekem látnom kellene?
JACOB
Nem, az túl veszélyes -
BELLA
Vállalom a kockázatot. Jacob, mutasd meg.
Rá néz, nem akarja, de tudja, hogy csak ez az egy út van. Levert.
JACOB
Hol volt az a hely, ahol utoljára láttál.. az úton ahol azelőtt voltam?
BELLA
A motorkerékpárok – egy tisztás az erdőben. Jacob lassan bólint, aztán megfordul, hogy menjen. Bella megállítja őt.
BELLA*
Ne menj. Veszélyes dolgok vannak ott kint, több,mint amit tudsz.
Ránéz egy erőltetett mosollyal. És akkor magához húzza egy ölelésbe. Bella arca a csupasz mellkasával szemben van. Akkor húzza őt egy *ölelés. Az arca a csupasz mellkasa ellen. Ő elfogadja a közelséget … majd Jacob hangtalanul kimegy az ajtón. Egy dobbanás – Bella elkezdi felvenni a ruháit.
BELLA TEHERAUTÓJA - ÉJJEL
Bella keresztülhajt a sötétségen.
64.
BELLA (gondolataiban)
Ha elvesztek valakit, akkor tudnom kell, hogy miért. Lehúzódik az útról és bevezet az erdőbe.
Bella leparkol. Kimászik az autójából. A mászások belőle üzletelnek. A hold hátborzongatóan világítja meg a tisztást. Az erdő zajai tolakodnak be. Valami suhogást hall a fák között.Beszédhangok, Bella lefagy –akkor meglátja Jacobot felbukkani a fák közül. Egy pillanatig találkozik a tekintetük. Majd – Sam Uley, Paul, Embry és Jared lépnek be a tisztásra szintén, félmeztelen, csaknem szinkronban mozogva. Az arckifejezésük egyszerre vált dühösbe, amikor meglátják Bellát. Paul Jacobhoz fordul.
PAUL
Mi a poklot csináltál?!
JACOB
Nem mondtam el neki. Tudnád ha én *.*
PAUL
Itt van, nem de?
SAM
Bella, nincs itt semmi látnivaló. Haza kellene menned.
BELLA
Nem, amíg nem tudom meg, mit tettetek Jacobbal.
PAUL(Bellához lép)
Mit tettünk mi?
Jacob védelmezően Bella elé megy, szemben Paullal.
SAM
Mindketten, nyugodjatok meg -
JACOB
Sam, ő tud dolgokat a vámpírokról. Ő ezen az oldalon van. Tud segíteni--
PAUL
Mintha egy pióca szeretője segítene nekünk.
65.
JACOB
Vigyázz, minek hívod.
EMBRY
Ragadjuk meg, fiúk--
De Paul és Jacob annyira dühösek, a testeik elkezdenek rázkódni, már-már izomrángatózás. Ez elbátortalanítja bellát --
BELLA
Rendben Jacob, el fogok menni --
Paul és Jacob meg sem hallják.*
PAUL
Minden, amivel törődsz, az ő -
SAM(parancsolóan)
Paul, vonulj vissza.
PAUL
-- és ő szart se törődik veled --
Jacob haragosan villant fel, ellöki Paul, keményen. Paul hátrarepül.
SAM
Jacob.
Paul felkel, felháborodott, odaveti a fejét morogva, erőszakosan remegően --
JARED
Túl késő.
SAM*
Bella, hátrálj!*
Paul előreesett, de félúton a föld felé hallatszott egy hangos reccenő zaj és Paul szétrobbant egy ezüs szürke szőrré, átváltozva egy erős leleapuló farkassá készen az ugrásra! Bella megrémült, megragadta Jacob karjait, húzta őt --
BELLA*
Fuss, Jacob! --*
De ő elrántja magát tőle, és egyenesen a Paul farkashoz fut.
BELLA*
Jake, ne! Állj --!*
66.
Jacob fejest ugrott a levegőbe – egy másik éles hasogató hang, ruhadarabok a levegőben, szőrme repeszti szét Jacob bőrét – és ő egy óriási vöröses-barna farkasként ér földet, nekirontva Paul farkasnak. Bella támolyog ahogy a két farkas egymásnak ront, vicsorognak és verik egymást. A hang fülsüketítő. A fogaik egymás torkának esnek. Bella botladozva hátrál, ahogy a küzdelem viszi a két farkast a tisztáson túl befelé az erdőbe
CAMERA KÖVETI ŐKET, ahogy harcolnak mélyebben és mélyebben befelé a sötétségbe… amíg ők el nem tűnnek. A küzdelem szörnyű hangjai még mindig visszhangoznak.
--VISSZA A TISZTÁSRA -- Sam utánuk indul, lerúgja a cipőit..
SAM
Vidd Emilyhez Bellát.
Sam eltűnik, kísérteties csendet hagyva maga után. Hosszú csönd…
EMBRY
Vedd úgy, hogy a farkas kibút a zsákból.
Bella mellette, megdöbbenve.
Bella teherautója, amit Embry vezet, hirtelen megáll egy körömvirággal telirakott virágládás viharvert ház előtt , Jared, hátul, kiugrik, kinyitja Bella ajtaját. Jared és Embry a ház felé haladnak. Bella nem mozdul.
EMBRY*(Jaredhez)*
Fizess. Nem okádott.*
Jared, bosszús, átad Embrynek öt dollárt. *
EMBRY*
Mondtam, hogy ő erős. Vámpírokkal jár.
BELLA*
Várj. Nekünk vissza kellene mennünk megbizonyosodni, hogy Jacob jól van-e.
JARED*
Remélem, hogy Paul bekaptőle néhány harapást. Rászolgált.
67.
EMBRY*
Semmiképp sem.. Jake egy született tehetség. Láttad, hogy változott át a levegőben? Van egy ötösöm, hogy Paul hozzá sem ér.
JARED*
Könnyen szerzett pénz. Paul tovább benne volt. *
Bella rájuk néz, elborzad. Rájönnek, hogy nem követi őket.
EMBRY*
Gyere be. Nem fogunk harapni.*
JARED*
Magad nevében beszélj.*
Bella óvatosan kimászik az autóból, csatlakozik hozzájuk. Embry *megáll az ajtónál --
EMBRY
Oh, hé, Emilyről, Sam menyasszonya- *csak próbáld meg nem bámulni. Az zavarja Sam-et.
BELLA
Miért bámulnék? ----
De a fiúk már beléptek -
EMILY HÁZA (folytatólagosan)- ÉJJEL
Bella habozva belép Jared és Embry mögött. Ő meglátja Emilyt, 20 éves, a konyhai asztalnál, friss muffinokat rak ki egy dobozból. Látja Emily egyik oldalát a gyönyörű arcának, hosszú hajjal keretezve.
EMILY
Fiúk éhesek vagytok? Mintha ezt kérdeznem kellene…
Emily most rájuk néz – megmutatva az arca másik oldalát: egy heg fut a hajtövétől az álláig, három piros vonal, mely lehúzza a szemét és a szájáig kanyarodik.
EMILY
Ki ez?*
Ahogy Jared és Embrynyílegyenesen repülnek a muffinokért --
JARED
Bella Swan. Ki más?
EMILY
Tehát te vagy a vámpír lány.
68.
BELLA*
És te vagy ... ti vagytok... *
EMILY
Farkasember? ÉN csak az egyikkel vagyok eljegyezve. De ezek az állatok – *(megüti Embry kezét) Atestvéreid megmentettek néhányat.
Bella óvatosan megközelíti a pultot miközben a szemeit Jacob miatt az ajtón tartja.
EMILY*
Ne mond el , hogy hagytad, hogy Jacob megkerülje Sam parancsát.
BELLA*
Nem mondott semmit, vagy... *nem mondhatott.*
EMBRY*
Az egy farkasdolog. Az alfa parancsnak engedelmeskedni kel ha akarunk, ha nem---*
JARED*
Miért nem tudod befogni Embry?
EMBRY*
Tudod, hogy Jacob el fogja mondani neki.
JARED*
Igen, ismerem az összes hülye gondolatát, ami van neki. (Bellának) Akrod tudni, mit gondol rólad?
EMILY*
Mintha neked szükséged lenne különleges hatalomra, hogy tudd azt.
EMBRY*(Bellához)*
Ez egy másik farkasdolog. Mi halljuk egymás gondolatait. Jó a vadászatkor. Kínos minden más helyzetben.
Jared nekitámaszkodik Bellának, kihívóan.*
JARED*
Megrémülsz még?*
69.
BELLA*(találkozik a tekintetük)*
Nem te vagy az első – már találkoztam gondolatolvasóval.
EMBRY*(vigyorog)*
Jakenak igaza van. Te jó vagy a furcsaságok ellenére.
BELLA*
De én nem -- - hogyan? Miért? --*
SAM (csak hang)*
-- Mert vannak itt rossz dolgok.*
Bella megpördül- Sam most ott áll mögötte, a bejárati ajtó kinyílik mögötte.
SAM*
És rosszabbá fognak válni.*
Bellát kirázza a hideg. Sam elmegy Emily mellett – Emily látványa azonnal gyengéddé teszi az arcát.
SAM
Hey, Em.
Rajongva megcsókolja Emily sebhelyes arcát. Bellának el kell fordulnia. A teljes rajongásuk egy fájdalmas emlékeztetője annak, amit elveszített. Szerencsére megzavarják --Jacob és Paul érkeznek. Nevetnek és megütik egymást. Bella megkönnyebbül, hogy sértetlennek találja Jacobot. Jared és Embry odacsődülnek, hegeket keresve Paul karján --
EMBRY
Ha! Fizess.
Ahogy Jared vonakodva átad Embrynek öt dollárt, Jacob szemei megtalálják Belláét. Komolyan bólin az ajtó felé, beszélnünk kellene.
A nap éppen elkezd emelkedni miközben vörösre festi a felhőket a magasban. Bella a szikla szélén lépdel miközben megpróbál magához térni az új tények hatásából. Jacob tartja a távolságot, próbálja kontrollálni a dühét.
BELLA*
Neked csak abba kell hagynod.
70.
JACOB*
Ez nem egy életmód-választás. Ez benne van *a DNS-emben. *
BELLA*
A gyilkolás benne van a DNS-edben?
JACOB*
Ember, azt gondoltam talán te nem leszel olyan képmutató--- --de legalább én nem vagoyk az. Én vagyok szerinted a szörnyeteg? Nem tudok felérni a te vámpír barátaidhoz--
BELLA*(szintén dühös)*
Hé, nekik sikerül tovább élniük ártatlan emberek bántalmazása nélkül.
Jacob leállítja -- egy ütés, ahogy a haragját felváltja a a zavar.
JACOB*
Várj - ártatlan? – tehát… azzal nem törődsz, hogy én átalakulok egy nagy kutyává. Csak az, hogy …embereket ölök?
BELLA*(megrémülve)*
Csak? Azoknak a túrázóknak az életei jelenett neked vajmi keveset jelentett?
Nevetésben tör ki.*
BELLA*(undorodva, megfordul, hogy menjen)
Oh Istenem. *
JACOB*
Bella -- Bella várj... *(megállítja őt)*Mi nem ölünk túrázókat. Mi azért vagyunk, hogy megvédjük őket.
BELLA*
Mitől?*
JACOB*
Az egyetlen dolog, amit mi megölünk: Vámpírok.
BELLA(megszédül, tántorog)
Vámpírok? Jake, ne -
71.
JACOB(hátralép, keserúen)
Ne aggódj, mi nem érünk a becses Cullenekhez- hacsak nem megharapnak valakit és megszegik az Egyezményt--
BELLA
Nem az, amit én ---nem tudsz küzdeni a vámpírokkal. Ők túl veszélyesek.
JACOB
Kérlek. Elég könnyen kinyírtuk azt a megrettent piócát.
BELLA*
Ti... megöltétek Laurent?*
JACOB*(aggódik)*
Ő nem úgy nézett ki, mint egy barát.
BELLA*
Nem, Istenem nem. De... hogyan? *
JACOB
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése