2010. november 23., kedd

A végső csata I.




Órákon keresztül azon járt az agyam és minden idegszálam, hogy hogyan taktikázhatnánk úgy, hogy a Volturi ne lépjen közbe és mégis nyertesként , veszteség nélkül legyünk túl ezen a csatán.
Ezer féle gondolat kavargott a fejemben.
Harc..
Harc nélkül...(na ez nem lenne annyira kedvemre való, de a családom örülne neki, főleg Esme és Carlisle.)
Megint harc...
Töltött medve.. azaz medvevér...
Éhes vagyok!
De most erre nem érünk rá! Gondolkodom kell!
Egyszer ne csak a testemért és erőmért, hanem az eszemért is szeressen Rose!
Valahogyan a saját oldalunkra kéne állítani az újszülötteket.
Ennek ugyan a Volturi nem örülne, de ha ügyesek vagyunk, gond nélkül menne a dolog, de ebben csak Ed tudna segíteni nekem...már ha tudna.
Az újszülöttek vadak.
Semmi nem érdekli Őket a véren kívül, nem hiszem, hogy türelmesen végighallgatnák, ahogy én és Ed arról "csacsogunk" Nekik, hogy milyen fene jó is a mi életünk,
Ez már csak azért sem működne, mert Ed borzong az öröklét minden pillanatától.
Mit borzong? Gyűlöli, magát és az elveszett lelkét!
A szentimentális lököttje!
Nem ráérünk még a lelkünkkel foglalkozni?
Hoppá...megint elkalandoztam...szóval: Harc!
Nincs más megoldás.

Ebben a pillanatban berontott Alice.
-A Volturi!- suttogta ijesztően Idejönnek, és megölik az újszülötteket.
-Tőlünk meg számon akarják kérni, hogy miért nem avatkoztunk bele.- És most némi rémületet láttam a szemében.
Úgy sejtettem, nem ennyi lesz az összes gondunk, de nem kérdeztem, most elég ennyi is egyenlőre.
A többi rossz jöhet később.

Ebben a pillanatban Ed robogott be, mint egy gőzös az ajtón, a tokot is majdnem kiszakítva a helyéről...


-Alice, mindenki jól van?-kérdezte Ed.


Ebből tudtam, hogy az a valami amit Alice nem árult el, egészen biztos valamelyik családtagunkat érinti... ehhez nem kellett sok gógyi...


-Alice! Nem arról volt szó, hogy mindent elmondasz? - vontam kérdőre testvéremet, de a rémületet láttam a szemében, így jobbnak láttam nem tovább rontani a helyzeten és megértőbbnek lenni vele, bár mondhatom, ez eléggé nehéz volt számomra.


-Hoztak egy döntést. - hebegett Alice.

-Idejönnek, és végeznek az újszülöttekkel, ellenben Carlisle-t cserébe visszavárják a klánjukba.-

-Nem tudom, hogyan lehetne ezt Carlisle-nak elmondani és hogyan lehetne kikerülni a döntésüket, ugyanis nem kérésnek szánják.
Félek ha megtudják Ed mire képes vagy Én esetleg, akkor addig nem nyugszanak amíg nem csatlakozunk.- Alice a családját féltette most már.


Gondolom, nem fogunk összeakaszkodni a Volturival, vagy mégis? ...gondolatsoromat Ed szakította félbe, de nem gondolatokkal.


-Emmett, ez még csak eszedbe se jusson...nem tudod mire képesek! - torkolt le azonnal Ed mielőtt még bármit is mondhattam volna.

-Na jó., de akkor mégis, van valami ötleted?- kérdeztem vissza, választ remélve.

- Mert én még pár száz évig szívesen andalognék Rosalieval.- adtam hangot nyomatékosítva életkedvemnek.


-Emmett ne szaladjunk előre ennyire még. -lassult le tesókám.

-Alice, mennyi időnk van?- Érdeklődött "vér" nyugodtan Ed.

Lassan kezdett átcsapni egy kellemes csevejbe az egész, mintha nem is az életünkről lenne szó...


-Nem sok Edward, pár nap csupán.- Alice nem volt ennyire nyugodt.