Szokásos költözéseink számomra jó mulatságok voltak, mert mindig új helyen, új embereknek lettünk napi szinten a legnagyobb újdonság.
Igazán szórakoztató volt látni ahogy szinte reggeltől-estig rajtunk gondolkoznak, és azon, hogy ha tesvérek vagyunk akkor miért járunk egymással, és amikor végre kiderült, hogy csak "fogadott gyerekek" vagyunk, az emberek csak még megboránkoztattóbbnak látták a dolgot.
Imádtam megbotránkoztatni az embereket..is...
Hmmm...emberek...
Vicces egy fajta!
Nem emlékszem arra hogy ennyire ilyen lettem volna én is, de ha igen, akkor jobb hogy már nem vagyok az.
De volt valami amit kifejezetten élveztem!
Megint csak Rosalie szépsége, ez olyan dolog volt, amit egyetlen pillanatra sem lehetett figyelmen kívül hagyni!
Oyan gyönyörű volt, és szinte az összes lány mindig irigykedett rá.. büszke férje voltam!
Na de még csak az kellett volna hogy ez kiszivárogjon.. hogy még házasok is vagyunk, az lett volna csak az igazán megbotránkoztató..-nevetnem kellett ezen.
Persze senki nem mert volna barátkozni velünk, és mondjuk ezt mi se különösebben díjjaztuk volna,mert azért igyekeztünk nagyon visszahúzódó életet élni, főleg ami a látványos részét illette... különösen szegény Jaspert érintette volna nagyon rosszul mondjuk egy emberbarát!
Így is olyan képet vágott minden alkalommal amikor iskolába mentünk, mint akit akasztani visznek!
Eleinte rettentő mulatságos volt, és az idő múlásával sem tudtam megállni, hogy ne ugrassam folyamatosan ez miatt.
Alice ilyenkor mindig rámmordult, de hamar megbékélt és néha a többiekkel együtt velünk mulatott Jazz arckifejezésein, persze nem túl látványosan, nehogy Jaspert megbántsa.
Új városban, Forksban, vagyis a városhatártól nem messze lévő erdőben volt egy háza Esme-nek és Carlislenak.
Ez kellemes tágas és világos ház volt!
Eddig ez tetszik a legjobban.
A következő gondolatom már az volt, hogy mennyi ideig tart majd a szobánkat romba dönteni az én angyalommal...
Ha másért nem, akkor Esme lakberendezési vágya kielégítése kedvéért..habár az idő múltával Esmé néha úgy látszott feladni kezdi, de a szenvedélye a felújítás után mindig győzött.
Vagy mi győztük meg...
Edward a gondolataimat látva kuncogni kezdett, és lassan elkezdődött erre a fogadás is..
Gondolatban jeleztem Edwardnak, hogy szeretném én már azt látni hogy Ő rombol végre és nem csak rajtunk mulat, de ezen csak még jobban kuncogott...
-Nem hinném, hogy az orrodra fogom kötni az én hálószobatitkaimat..-válaszolta hangosan a gondaltomra.
Egyszer úgyis eljön az én időm, és akkor nem mi leszünk a fogadás témája majd.. előre ittam a medve bőrére.
Ó..medve..erről jut eszembe, szomjas vagyok..ideje lenne feltérképezni a környéket, aztán kiterjeszteni a vadászterületünket.
Mielőtt vadászatra indultuk, Carlisle elmondta, hogy a La push part környékét nagyívben el kell kerülnünk, majd részletesen elmesélte a szerződést a Quileute törzs és a családunk közt.
Nem lesz gond ez, mindig nagyon óvatosak vagyunk! Még én is..
Jazzre meg vigyázunk, szokás szerint.
Habár mostanában már csak szenvedett, na mondjuk azt különösen látványosan... de kísértésbe soha nem esett volna azt hiszem, már csak Alice és a a családunk miatt sem!
Mindannyiunknak ugyanolyan fontos volt a családunk!
A család nekünk sokkal többet jelentett mint az embereknek! Mi valóban egymásra számíthattunk csak, és kellett az egység.
Egységben az erő, és mi erősek voltunk!
De Igazából ha már Alicenél tartunk, mostanában furcsán viselkedett.. lehet hogy ez csak az új hely "varázsa", de sokszor álmodozóak tűnt..nem értettem az okát, hmm... habár Alice kicsit mindig is hóbortos és álmodozó volt.
De lehet, hogy a többiek nem , de én valahogy úgy éreztem, hogy titkol valamit, persze igyekeztem jó testvér lenni, vagy legalább is megtettem minden tőlem tellhetőt, és nem faggatóztam, és különösen büszke voltam magamra amiért nem kértem meg Edwardot arra hogy nézzen bele a fejébe, bár ha titkolt volna valamit arra Ed úgyis rájött volna... Bizonyára én tévedek!
Mondhatjuk hogy különösebb gondok nélkül illeszkedtünk be új környezetünkbe, már ha ezt beilleszkedésnek lehetett mondani, de Carlisle-t mindenki tisztelte és ez sokat számított, és azonkívül mivel nem először jártuk a sulit, amit persze megint csak mi tudtunk, megerőltetés nélkül is simán jártuk sorra az osztályokat kiváló eredményekkel, és kifogástalan magaviseletünkkel, ami persze csak az iskolára vonatkozott..otthon és a vadászatok alkalmával azért volt ereszd el a hajam ám....
Időnként el-el kóboroltunk Rose és én, mert szükségünk volt arra hogy kettesben legyünk, de mindenki tudta, hogy a dobogni képtelen szívünk mindig visszahúz minket családunkhoz.
Ilyenkor utazgattunk és élveztük hogy kedvünkre "rombolhatunk" na meg persze nem kellett tekintettel lennünk senkire... ohh, azok a vad éjszakák....
Rose szenvedélye...ha csak rá gondolok, felforr jéghideg vérem és szinte majdnem újradobban a szívem!
A vágyam és a szenvedélyem iránta kielégíthetetlen volt minden tekintetben!
Már csak Edwardot kellene valami "dögös tyúkkal" összehozni, de ez még nekem is komoly kihívás lenne, Edwardnak meg kifejezetten "emésztési problémát" okoznék ezzel...
Pedig jó lenne többet vigyorogni látni testvéremet...nagyon magába tudott időnként fordulni, és olyankor rendszerint el is utazott Tanya családjához, a család régi barátaihoz egy időre.
De hát mégis kivel is hozhatnám én össze?
Na meg valamiféle harc lenne abból, amiből még ha én is vagyok az erősebb kettőnk közül, akkor is rosszabbul kerülnék ki, mivel Edward előre látná a gondolataimban azt, hogy mire készülök, és így elég kiegyenlítetlen harc lenne, tehát jobb nem kísértenem az ördögöt.
Hát jegeltem a témát egyenlőre, jobb ha nem akadok össze Edwarddal, na meg Esme is anyatigrisként védené, szóval szeretem őket eléggé ahhoz hogy nyugton maradjak, még ha nehezemre is esik...
Ma is suliba mentünk, ahogy esős és borult napokon szoktunk, lassan félév volt.
Semmi szokatlan, minden a "normális" kerékvágásban.
Ma Alice nagyon vidám volt, magához képest is vidámabb...
Rosalie szívdöglesztő mint mindig és amikor reggel felöltözött, én már csak arra vártam, hogy este megint levetkőztethessem......
Edward a szokott közönnyel indult saját autójával, én és Rose Jazz és Alice társagágában indultunk szokás szerint.
Minden olyan volt mint máskor, unalmas és szokványos.. egészen ebédidőig.
Na ez nem volt még mindig a kedvenc részem.
Evés, undorító egy dolog.
Ha legalább donorvér lett volna vagy valami ehető...de neeem csak csupa, számunkra ehetetlen emberi étel, aminek még a gondolatától is felfordult a gyomrom.
De a látszat, az látszat..hát megtettem ami tőlem telt.
A szokott helyünkön üldögéltünk, és kérődztünk mint a jólnevelt tehenek, valami zöld trutymót rágcsálva..oh.. tehén.. most még azzal is beérném...de inkább majd mégiscsak maradok a medvénél, és szinte már a számban éreztem az ízét...
Mindegy, hessegettem el a gondolataimat, majd később vadászunk, az majd helyreteszi a gyomromat!
Edward érkezett utolsónak. Amikor leült, egy kíváncsi szempár követte őt és egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy amilyen sápadt az a lány, akár közülünk való is lehetne, de tudtam hogy ember.
Azért a gondolattal eljátszottam pár pillanatig, mert úgy látszott, igen felkeltette Edwardunk az érdeklődését.
Edwardot zavarta valami.
Általában csak mosolygott egy jót az ilyen helyzeteken, mert az emberek számára különösen vonzóak voltunk, de ez hozzátartozott a tökéletesre fejlesztett vadásztechnikánkhoz. Magunkhoz csalogattuk az áldozatot..és ...Na ezt a gondolatmenetet még csak be sem szabad fejeznem!
De most zavarta valami Ed-et. Nem tudom mi, de kifejezetten dühösnek tűnt.
A lány csakhol minket hol Őt nézte tovább, és kíváncsiság és őszinte érdeklődés lapult a tekintetében.
Aztán óránk jött és vége szakadt elméleti monológomnak.
Edward az óra után nem várt meg minket, csak elhajtott.
Otthon már nem találkoztunk vele, Carlisle elmondta hogy elment.
Esme aggódni kezdett. - Ugye visszajön? - de Carlisle megnyugtatta, hogy bizonyára, csak egy kis időre van szüksége.
Aliceból kiszedtem amit tudott, és nem volt meglepő annyira amit látott, csak az, hogy ezt Ő már régebben is látta.
Szóval a megérzésem beigazolodni látszott, a titok, Alice titka mégiscsak létezett.
Edward nem tudott olvasni a lány gondolataiban, de ha ez nem lett volna elég, akkor ráadásul még különleges illata, ami nekem még fel sem tűnt..majdnem arra késztette hogy megtámadja.
Elképzelni nem tudtam hogy milyen lehet az az illat, ami ennyire sokkolja Ed-et.
Annyira nem is akartam tudni..jobb ha nem tudom, mielőtt...
Másnap keresete a lány a tekintetével Edwardot, és a csalódottságát az arcán egy kicsit sem tudta palástolni, amikor csak minket látott megérkezni reggel.
Így ment ez jópár napig.
De Ed erőt vett magán, és visszatért hozzánk.
Így volt ez jól, egy család vagyunk.
Ami jól jött ki, hogy Edwarddal kicsit gyakrabban mentünk vadászni, és ez nekem jól jött nagyon is. Mindig jó mulatság volt ez számomra,és nem csak táplálékszerzés, szóval nem bántam.
De Edward most még visszahúzódóbb lett és még jobban magába zárkózott. Szinte csak Alice-t engedte magához közel.
Kicsit bosszantó volt ez, de Ő tudja hogy mi kell neki, és azért nekem itt volt Rose aki mindig tudta hogy mit kell tennie ahhoz hogy jól érezzem magam....
Egyre többet volt az emberlánnyal, ami kicsit aggasztó volt számunkra, nehogy lelepleződjünk.
Ez nem történhet meg, az a vég lenne a családunk számára.
Rose félt a legjobban, és nagyon nem örült Edward különös bimbódzó kapcsolatának a lánnyal.
És itt jött képbe megint az, hogy Rose megint vágyat érzett az emberlét iránt. Megint előjött ez annyi idő után...
Csak két módon lehetett elterelni a figyelmét.
Vagy én tettem meg ezt, aminek rombolás volta a vége, mondjuk én ezt szerettem jobban és azt hiszem Rose is, vagy Alice igyekezett segíteni és vásárolni mentek. Ez a kettő még működött mindig.
De engem a ,második lehetőség nem különösebben érdekelt, szóval amikor csak lehetett, az első verziót próbálgattam tökéletesíteni.
Nem értettem Edwardot mi vonzza a lányhoz, a vérén kívűl legalább is, de Ő nem csak a vérére szomjazott, valami más volt a tekintetében.. olyasvalami amit még sosem láttam rajta...
Érdekes...jópár éve hogy egy család vagyunk, de mégsem láttam ezt még a szemében.
Valami változott.
Egyre több időt volt a lánnyal, vagyis Bellával, ami azóta kiderült, így hívják.
Alice teljesen odavolt Belláért.
Nem ismerte, de mégis imádta. Tudott valamit amit még mi nem...
Akikor Edward elmondta, hogy a Bella mikor, miként és hogyan jött rá hogy mik vagyunk, akkor kelt ki magából előszőr Rosalie.
Alig tudtam megnyugtatni, csak Jazz segítségével ment, úgy is csak nehezen!
Dühös volt Edwardra, úgy érezte elárulta Edward a családot, és nem érdekelte hogy mennyire bántja meg Edwardot vagy Esmet, aki csak Ed eddig sosem létezett boldogságát látva, maximálisan támogatta fiát Alice-al együtt ebben az őrültségben.
Egyik este Edward benyögte, hogy másnap elhozza Bellát hozzánk, bemutatni a családnak.
Rose másodszor, de teljesen kiborult!
Én csak nevettem ezen...
Rose viszont nem értette mi szükség van erre, és azonnal jelezte is, hogy nem hajlandó itt maradni, ezt nélküle , vagyis nélkülünk fogja végigcsinálni Edward és a család többi tagja.
Kicsit puhított rajta később Esme és én is igyekeztem meggyőzni, hogy nem lesz semmi baj, már csak azért sem, mert nem hittem hogy el fog jönni Bella, na meg ha úgyis tud mindet akkor már nem mindegy hogy eljön-e vagy sem?
Így itthon maradtunk, de többek közt azért is mert közben egy fogadást inditottam el, tényleg nem hittem abban hogy lesz mersze eljönni a Bellának. Egy vámpírokkal teli ház, minden normális ember számára, már aki ezt képes lenne elhinni, riasztó és nyomasztó lenne.
Ez a lány vagy tényleg nem normális, ami Edwardot ismerve nem is lenne akkora meglepetés, vagy ennyire bátor és merész. Az előbbiben hittem, és reméltem, hogy ezúttal Alice akkorát téved majd hogy csak na.
Megint előre ittam a medve bőrére..
Ez a medve mindenhol előjön..de nem is szabadul többet...
Másnap kiderült....
Elvesztettem a fogadást.
Elsőre Bella elég épelméjűnek és normálisnak tűnt, de félelmet mégsem láttam a tekintetében, habár egy pillanatra mégis...de csak pillanatnyi megingás lehetett, na meg Rose hatása.
Nem éppen kedvesen fogadta szegény lányt, de Esme és Ed azonnal a védelmére is kelt.
Hát nincs mese, akármennyire is nagy a béka, Rosenak le kell nyelnie.. mert úgy tűnt ez nem olyan dolog amit Edward egyhamar fel fog adni...
Tulajdonképpen imádtam amikor ilyen harcias volt Rose, csak épp akkor szerettem ezt amikor kettesben volt velem...de mindenképpen osztottam nézetei egy részét, mégha nem is mindenben értettem vele egyet, akkor is a férje voltam, és támogattam volna, ha semmiben nem értek vele egyet.
De részben igaza volt, Bella veszélyt jelentett a gondosan felépített életünkre, mert ez egy más világ volt, nem is kicsit, de meg kellett értenünk azt is, hogy Edward végre boldog, olyan boldog amilyennek sosem látta még egyikünk sem.
Két tűz közé kerültem..igyekeztem is volna semleges maradni, de nem tudtam hogyan tegyem, de úgy döntöttem, egyenlőre elég ha majd a szokott formámat hozom, és végre volt mivel ugratni Edwardot is, végül is csak erre vártam, nemigaz?
Épp elég bosszantó volt számomra hogy elvesztettem a fogadást..nem is értem magam, miért fogadtam Alice ellen..
Hát többet nem is fogadok ellene.
Edvard nem volt magányos többé, és ez volt a lényeg.
Bár az izgalamak még csak most kezdődtek.....
