2009. október 6., kedd

És megint egy kihívás ( funfic)



Carlisle igazán büszke volt rám, azt hiszem. Visszafogtam magam, és igyekeztem még ha a magam módján is, de diplomatikus maradni. Még én is csodálkoztam azon, hogy tudom így is kezelni a helyzetet, de hát jó pap is holtig tanul, vagy mi a szösz, nekem meg ugye van időm bőven a tanulásra. Na igen, a halhatatlanságnak megvannak a maga előnyei...

Rosalie folyamatosan ugratott, hogy féltékeny vagyok rá..én pedig nem szándékoztam cáfolni ezt, mindig szerettem, ha tudja, hogy mit is jelent számomra valójában! Én pedig minden éjjel bizonyítottam neki olhatatlan , lángoló szerelmemet iránta, amit vad vágyakozással viszonzott Ő is!

Nem mondom, hogy várom a következő esküvőnket, mert azért ezek az alkalmak inkább Rosaliem kedvencei voltak, bár be kell vallanom, hogy ez a legutóbbi kifejezeten kedvemre való volt, már csak a sziget és az ott töltött idő miatt is. Na meg így ,meghitten, hogy Apám adott össze minket, még ha nem is hivatalosan, a legszebb esküvőnk volt amit valaha végigcsináltunk. Na meg a lényeg, hogy Carlisle gyorsan összeadott minket és nem kellett mindenféle csöpögős romantikázós idióta szöveget végighallgatni, ami a mi estünkben nem is mérvadó... Főleg ez a halál el nem választ duma.. na az külön vicces nekem legalábbis. Rosalie szerette ezeket,ettől kicsit mindig emberibbnek érezhette magát, mégha egyetlen napra is, de ilyenkor emberi mivoltunk visszatért.

Most viszont visszatérünk a hétköznapokba és a mindennapi kihívásokhoz. Jasper még mindig nem kezelte teljesen könnyen az emberekkel való érintkezést, ami miatt állandó felügyeletet igényelt, nehogy hibázzon és bajba kerüljön vagy neadjisten az egész családot bajba sodorja. Alice féltő szeretettel őrizte minden mozdulatát, amiért Jazz hálás is volt neki. Most viszont új kihívással álltunk szemben....
Alice egy látomásában még több újszülött vámpírt látott, de sajnos azt nem látta, hogy ki tette őket azzá... ez rossz omen! Jazz igykezett megnyugtatni minket, de Alice-t nem tudta.

Szerintem Alice nem mondott elmindent, valami titkot sejtettem, valami olyasmit amit vagy egyedül akart megoldani, vagy nagyon sokkoló lett volna számunkra..de majd valahogy megpróbálom Edward segítségével kideríteni, hogy mi anyugtalansága oka. Alice hihetetlen jó volt abban, hoygian terelje el a gondolatait úgy, hogy még foszlányok se osonjanak ki a fejéből. De ha mindketten rászállunk, akkor talán megtörik és együtt biztos vagyok benne, hpogy többre jutunk a problémamegoldásban majd, ezt csak Alice nem gondolta így, Ed meg szerencsére most nagyon is partner volt a „kihallgatásban”.

Alice-t faggatni kezdem és Ed addig a távolból Alice gondolatait füszkészi majd amit kicsit piszok dolognak tartottunk mindketten, főleg, hogy egy családtagunkkal csináljuk, de a cél érdekében muszály volt.
De Alice-t sem volt könnyű átejteni, mert előre látta tervünket..megelőzött minket...

-Alice, kérdeznék valamit tőled. – kezdtem bele a mondókámba.

-Ez a látomás, hogyan is volt? Mit láttál, pontosan? Sztem kifelejtettél valami részletet...- próbáltam nem túl finoman a lényegre célozni, és ezzel ebben a pillanatban éppen elkaptam a lényeget azt hiszem, mert Alice arca elkomorult és a vallomása már szinte ordítva menekült volna belőle.

-Emmett, nem kell a körítés, láttam, hogy Ed figyeli most a gondolataimat, inkább elmondom amit tudni akartok. Rendben? – kezdte, és tulajdonképpen nem is voltam meglepve. De folytatta.

- Én... Jasper...- habozott. – de folytatta, mert meg akart könnyebülni, és tulajdonképpen Ed „hallgatózására” már nem is lett volna, szükség, de azért nem ártott biztosra menni.

-Nos...az újszülöttek, sokan vannak, és elvadultak... senki nem felügyeli Őket és aki átváltoztatta a csapatot, azonnal el is hagyta Őket. De nem is ez a lényeg...Ez a vámpír, harcolt Jazz-el, és most meg akarja Ölni, mindenkit megöl aki elhagyta valaha, erre használja majd az újszülötteket is.- vallotta be Alice, joggal aggódva és Jaspert féltve.

Megértettem ebben a pillanatban, én is meg akarnám menteni Rosaliet ebben a helyzetben, de a család segítsége nélkül nem sokra menne.

-Alice, beszélned kell Carlisle-al és Edwarddal is! Csak együtt megyünk valamire! - kezdtem osztani neki a tanácsokat okosan.

-Na és Jazzel is beszélned kell, de el ne engedd egyedül, ismerem! Mondd meg neki, hogy velem gyűlik meg a baja, ha lépni merélszel nélkülünk egyetlen lépést is! Értve vagyok?? – dörmögtem határozottan.

5 megjegyzés:

Rosalie írta...

Szija!
tetszik ez a rész is:)
várom a következőt:)
bocsi hogy most csak ilyen rövidet irok csak most nem tudnék mit irni mert nagyon fárasztó egy napom volt ma....
majd legközelebb bepotlom és majd hosszabat irok:)
pusziii

kryszi írta...

Szia Debieva!Ne haragudj,hogy eddig nem írtam neked,pedig szinte kezdettől fogva olvasom az írásaidat.Nagyon szeretem a stílusodat,imádom,ahogy Emmettet megjeleníted.A humor és a komolyság keveréke,pont a megfelelő mértékben.Remélem te is és a bébikéd is jól vagytok.Most egy önző kérdés:mikor lesz friss? Pusz:kryszi

Jenny írta...

Nagyon tetszik amit írsz!!És örülök hogy folytatod Emmettet tudod nagyon megszeretetted velem!!Üdv Jenny

aveideb írta...

Kryszi, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen, és a kitartásod is köszönöm! Nekem elég ha olvastok :))) Köszönöm jól vagyunk, remélem ez már így is marad :) Friss? A 7végén mindenképpen lesz :))))))

Jenny, Köszönöm szépen neked is! Örülök, hogy megszeretted Emmettet, én is imádom :)))
Puszi nektek a hűséges olvasásért!

aveideb írta...

Rosalie, mindig írsz nekem és ez nekem elég, örülök, hogy ha keveset is, de mindig kommentelsz nekem :))) Ez elég visszajelzés nekem,és remélem mostantól csak kellemes napok állnak majd előtted :)