Békülés

Jómagam és Rosaliem a háttérből figyeltük családunkat.

Megszorítottam Rose kezét, jelezvén, hogy nem lesz semmi baj, minden jó ha a vége jó!

Hálásan nézett rám, halványan és láthatatan mosollyal.

Felkészültünk egy durvább kitörésre is, de reméltem, hogy valami enyhe dorgálással megússza majd.

Ami önző dolog tőlem, vissza akartam kapni a régi életünket is.

Hiányoztak a vidám napok, a féktelen éjszakák és az, hogy "szívhassam" Edward tesóm vérét.

De azt tudtam, hogy ez nem csak az én vágyam, hanem az egész családé!

Lassan odaértek hozzánk is és félmosollyal köszöntöttem Ed-et, Alice-t és Bellát.

Esme megszorította Ed karját és akármennyire is nem akarta hogy halljuk, a tökéletes hallásunkat nem tudtuk kizárni egy pillanatra sem...

- Fiam, Ne! -súgta Esme. -Borzasztóan szégyelli magát!

-Jól teszi! - de Ed nem törődött azzal, hogy mit hallunk meg vagy mit sem.

-Nem az Ő hibája. -súgta nyugtatólag Bella.

Ez a lány egyre nagyobb lett a szememben.

Annyira két lábbal állt a földön, amennyire embert még nem láttam.

Kezdtem teljesen megérteni Ed-et.

-Edward, kérlek, hadd próbálja megjóvátenni! - győzködte Esme még mindig Edwardot.

Sosem láttam ennyi haragot és megvetést testvérem szemében.

Fogalmam sem volt, hgy fog ebből kimászni Rose.

Nem úgy tűnt, hogy egy könnyű menet lesz...

Inkább egyszerre 50 grizzli, mint egy dühös Edward....

Némán beszálltunk a kocsiba és amint elindítottam a motort, Rose hátrafordult.

-Edward...- de Ed félbeszakította nem könnyítette meg a dolgát...

-Jó, tudom! - bökte oda nyersen.

Hát, ez nagyon nem úgy tűnik, mint egy sima megbocsájtás...

Lassan el kell gondolkodnom egy védőbeszéden azt hiszem.

-Bella.. - fordult a kis hősnőnkhöz kedvesem.

Bella arcára döbbenet ült.

Mindig tudta, hogy Rose nem kedveli, és az, hogy most hozzá fordulva remél bocsánatot, teljesen meglepte , ez a napnál is világosabb volt.

-Igen Rosalie? - válaszolt tétován és meglepetten Bella.

-Annyira de annyira sajnálom! Rettentően szégyellem magam..

-Kimondhatatlanul hálás vagyok neked, amiért olyan bátor voltál és segítettél megmenteni a bátyámat, főleg azok után amit tettem, és ahogyan veled bántam..

-Kérlek, mondd, hogy megbocsájtasz nekem!

Bella olyan zavarban volt, hogy csak na.

A helyzet komolyabb volt, mint hogy ezen mulathassak, ezért nem is tettem.

Rosaliem, az én Rosaliem őszintén remélte a megbocsájtást.

Nagyon bántotta amit tett.

Bella azt hiszem ezt egy pillanat alatt meg is értette, de Edwardon semmilyen változást nem láttam... még...

-Hát persze Rosalie - motyogta szinte félálomban Bella.

-Nem a Te hibád, volt, ha én nem ugrok le a szikláról, akkor ez az egész nem történik meg, szóval, persze hogy megbocsájtok.

- Na, majd meghallgatjuk, hogy ébren mit mondd majd.. - próbáltam poénkodva oldani a feszültséget ami a kocsiban volt, mert lassan egy egész várost is elláthattunk volna energiával...

-Ébren vagyok. -mondta dacos hangon Bella, de ez már igazán mulatságos volt, mert a szeme nem erről árulkodott. Muszály volt felnevetnem.

-Hagyjátok aludni végre. - mordult fel Ed, de azért a hangja már közel sem volt annyira ellenséges és haraggal teli.

Hát az tudtam, hogy holnapra nem fogja elfelejteni Ed Rose mutatványát, de Bella bizonyára jó hatással lesz majd rá, szóval lesz még szurkálódás, ebben biztos vagyok, de a nehezén túl vagyunk.

Rose lenyelte a békát, és békét kötött Bellával, ez több mint amiről valaha is álmodhatott Ed..

Pár nap múlva okosabbak leszünk és nyugodtabbak is.

És visszajövünk Forksba, ami megint jó, mert szerettem itt.