Szavazás - 2.rész

- Nem! – felelte Rosalie, ami egyáltalán nem is lepett meg sem engem sem a többieket, de nem hagyatkozott egy szavas válaszra, folytatta...

- Hadd magyarázzam meg! Nem akarom, hogy azt hidd, hogy nem akarom, hogy a testvérem légy. Csak arról van szó, hogy ...ez nem az az élet amit magamnak választottam volna. Bár lett volna valaki, aki annak idején ellenem szavaz, ha lett volna választásom... - fejezte be monológját Rosalie.

Bella egy bólintással tudomásul vette a dolgot, de azért némi megnyugvást véltem felfedeni az arcán, hogy nem a személye ellen van kifogása az én Angyalomnak. Mi tagadás, szerintem mindannyian örültünk ennek egyetlen pillanatig, aztán visszatértünk a valóságba.

Bella rám nézett kérdőn. Elvigyorogtam magam és már válazoltam is a fel sem tett kérdésére.

- A pokolba is, hát persze, hogy akarom! Majd másképp törünk borsot Dimitrij orra alá! –vigyorogtam tovább és egy pár pillanatig el is kalandoztak a gondolataim, hogy hogyan is lehetne kibabrálni majd a Volturival....

Bellának a kibabrálós gondolatsorom nem annyira tetszett, és ehhez nem kellett gondolatolvasónak lennem. Bosszús arckifejezése minden gondolatát elárulta. Ő éppen a családot akarja megvédeni többek között én meg már egy kis számomra mókának számító apró kis bosszún töröm az agyam helyét.. jólvan, belátom kicsit odébb lesz ez még, most a jelen a fontos és a család. Bella Esme felé fordult.

- Igen! Hát persze Bella! Én már most is gyermekemként , családtagként gondolok rád. – mondta anyám, miközben legalább akkora szeretettel nézett Bellára, mit ahogy bármelyikünkre szokott.

- Köszönöm Esme! – motyogta kissé zavartan Bella.

Carlisle következett. Bella arca elkomorult issé, mintha attól félt volna, hogy carlisle nem akarja őt a családba, holott ez annyira magáól érthetődő volt, mint semmi más, de Bella sohasem úgy gondolkodott mint a több ember, egyszerűen sohasem lehetett kiszámítani hogyan is fog reagálni...

Carlisle Edward felé fordult először.

- Edward... – kezdte Carlisle.

- Neeeem! – kiáltotta Ed. A düh teljesen eltorzította az arcát és a hangja is eltorzult. Nagyon nem akarta, hogy Bella átváltozzon és olyan legyen mint mi, pedig ez nagyban megkönnyítette volna az Ő kapcsolatukat is, és Bella kapcsolatát is az egész családunkkal. Én már nem szándékoztam ezerötszázhuszonnyolcadszorra elmondani ennek az átváltozásnak az előnyeit...

- Ez az egyetlen értelmes megoldás Edward! te úgy dötöttél, hogy nem akarsz Bella nélkül élni, úgyhogy nekem sincs más választásom. – próbálta meggyőzni Ed-et Carlisle, de ed ekkor sarkon frdult és kiment a szobából.

- Gondolom bella, tudod mire szavazok. – sóhajtott Carlisle, majd egy halvány mosollyal igyekezett megnyugtatni Bellát a szavazatát iletően.

Bella döbbenten és ijedten bámult még mindig Ed után, de közben beszélni kezdett.

- Köszönöm! Ez minden amit akartam. Köszönöm nektek, hogy befogadtatok magatk közé! Én is pontosan úgy érzek irántatok, mint ahoigy Ti énirántam. – az utolsó szavaknál a meghatódottságtól kezdett elcsuklani a hangja Bellának. Esme egy pillanat alatt ott termett Bella mellett, és átölelte.

Hát akkor a szavazás végére értünk. Kíváncsian néztem körül, és vártam én is hogy mi fog történni...Vajon most változtatják át Bellát? És ha igen, akkor majd Alice? Vagy Carlisle? Vagy Ed elszánja végre magát? De akkor Bella Alice felé fordult.

- Hát akkor Alice, hol akarod csinálni? – kérdezte Bella, de Alice csak nézett rá rémült szemekkel, még megszólalni sem tudott először.

- Nem! Nem! NEEEM! – kelt ki magából Ed és védelmezőn ugrott Bella elé, mindta bántani akarnánk..

- Megőrültél Bella? Teljesen elment az eszed? – rázta meg Bellát Edward.

- Öööööööö...Bella - szólt közbe Alice bizonytalanul. – Nem hinném, hogy pillanatnyilag meg tudnám tenni, én így most nem vagyok képes erre. Fel kell készülnöm...

- De megígérted! – emlékeztette Bella Alice-t az ígéretére komor és szemrehányó tekintettel.

- Tudom, de Bella, fogalmam sincsen, hogy hogyan csináljam, hogy ne öljelek meg... – folytatta Alice.

- Meg tudod csinálni, én bízom benned! – bátoította tovább Bella, de akkor Ed őrjöngeni kezdett. Alice pedig nem kicsit volt halálra rémülve a felelősségtől amit Bella rakott a vállaira most.

- Carlisle? – fordult apámhoz Bella kétségbeesetten. Ed magához húzta Bellát és az egyik kezét az álla alá helyezve finoman kényszerítette Bellát, hogy ránézzen. A tekintetével könyörgött Bellának, hogy hagyjon fel „őrült” tervével és álljon el képtelennek tartott ötletétől, de közben Carlisle nem vette most figyelembe Ed-et.

- Én meg tudom csinálni, engem nem fenyeget a veszély, hogy elveszítem az önuralmamat. –mondta nyugodtan Carlisle.

Hát nem is tudom, tényleg jobb lenne ha várnánk egy kicsit? Nem kapkodó ez az iram? Mihez kezdünk majd ha Bella apja megjelenik? A kérdések össze-vissza elkezdtek záporozni az fejemben, de azt hiszem nem voltam egyedül ezzel. Rosalie is úgy tűnt, hogy elgondolkozott, de Ő egész máson, azt hiszem inkább azon, hogy mi lett volna ha ember maradhatott volna.. Ez egy kicsit zavart engem. Általában azt hittem megbarátkozott már az életével, és hogy boldog velem...de ez most elgondolkodtatott....

Vissza kellett térnek a jelenlegi problémáinkhoz és a többit félretenni későbbre. Azok ráérnek.

- Várj egy kicsit! –fogta könyörgőre Edward.

- Semmi szükség rá, hogy most mindjárt megtörténjen a dolog. – kérlelte Bellát tovább, már nyugodtabban, szemmel láthatólag beláthatta, hogy nem sokra megy, ha dühösen támadó állásponton marad.

- Nem látom be, miért ne történhetne meg most mindjárt? - ragaszkodott Bella olyan erősen úgy az átváltoztatásához, mint Floki a lábtörlőhöz.

- Én tudnék mondani párat, ha érdekel... – felelte Ed, de tudta hogy nem nagy az érdeklődés az érveire sem most, sem máskor legalábbis Bella részéről...

- Ebben biztos voltam, de most eressz el kérlek, ez az én döntésem volt most és a családodé is, ezt ne feledd. – makacskodott kissé irónikusan Bella.

Nekem személy szerint tetszett amikor Bella így makacskodott,egészen mulatságos volt annak ellenére is, hoigy a helyzet több komolyságot kívánt volna meg, magamban, azért jókat mulattam.

Edward elengedte engedelmesen Bellát és Bella akár akarta, akár nem, elkezdte az érveit felsorolni.

- Az első, Nagyjából 2 órán belül Charlie itt fog először keresni téged és az is valószínű, hogy nem egyedül jön hanem pár rendőrrel... folytassam? – kérdezte kissé fölényes hangnemben edward, mert látta, hogy Bella igencsak elgondolkodott ezen a lehetőségen és a makacssága megtörni látszott.

Ed folytatta a mondanivalóját, és volt benne valami, persze nem fogom nyilvánosan dicsőíteni érte, de nagyon is igaza volt most!

- Ha elakarjuk kerülni a feltűnést és nem lebuktatni a családunkat, akkor el kéne halasztani az ügyet addig, amíg Bella befejezni az iskolát és elköltözik otthonról.

- Ez ésszerű javaslat szerintem is Bella. – vette védelmébe Carlisle Edward ötletét.

Bella komolyan elgondolkodott most, és belenyugvást láttam az arcán, edward nem kis megkönnyebbülésére. Kapott egy kis haladékot, ami Bella számára nagyon sok időnek tűnhetett, de nekünk csak pillanatok voltak az örökléthez képest..

- Majd még gondolkodom rajta . –adta fel mára Bella a harcot.

- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha most hazaviszlek mielőtt még nagyobb bajba kerülnénk Charlienál.

Bella az ajtóból visszafordult még.

- Akkor hát az érettségi után? – kérdezte Carlisletól.

- A szavamat adom erre! – nyugtatta meg apám.

- Jó, akkor most már hazavihetsz. – mondta Bella, aki csatát vesztett ma, de nem háborút.

Ed olyan gyorsan rángatta ki magával, hogy csak a porfelhőt láttuk utánnuk. Gondolom lesz miről beszélniük még, ahogyan nekem is Rosalieval, mert a kérdéseim még bennem motoszkáltak.

Esme és Alice is megkönnyebbülten vonultak vissza, Jasper amúgy sem sokat idegeskedett, inkább szerintem folyamatosan nyugtatta Ed-et, ezért is jutottunk előre talán, mert az idegbajos viselkedésével nem sokra jutott volna valószínűleg... Rosalie megnyugodott, és tovább irigyelhette még egy darabig Bella emberi mivoltát, azt amiről még lesz beszélnivalónk. Carlisle meg csak még jobban elgondolkodott, de igazából szeretett volna túllenni Ő is az egészen már.

Nos az idő nekünk dolgozik, meg egy kicsit bellának is most már, úgyhogy majd meglátjuk, a vak ember is mindig ezt mondja.

VÉGE