Mentőakciók

A csodák nem mindig úgy és akkor jönnek amikor mi azt szeretnénk...

Főleg nem feltétlen olyan formán, ahogy azt várnánk, de ha a végkifejletet vesszük csak figyelembe, akkor nyilván csodának számít sokminden.

Ez esetben csapásként érkezett a hír...

Alice látomásában olyat látott Bella életében, ami miatt mennie kellett.

Nem árulta el nekünk, és tudta, hogy jobb is ha nem árulja el, mert ha Ed tudomást szerez arról, hogy megszegte a neki tett igéretét, minden bizonnyal családi botrány lett volna belőle...

Nem hiszem hogy jó dolog lehetett amit látott, mert igen sietve és idegesen távozott.

Igazából mivel nem töklé lötyög a fejemben, két dolgot tartottam lehetségesnek.

Bella olyan dolgot készül tenni aminek Edward nagyon nem örülne, vagy pedig megint hozza a szokásos peches, suta formáját, és nagy bajba keveredhetett, még ha önhibáján kívül is, de fél mérföldes körzetben vonzotta Bella a bajt....

Egyik sem lenne túl jó.

Remekül mulattatott engem Bella ügyetlensége, színt hozott az életünkbe, mert ugye ez nem volt már jóideje megszokott nálunk.

Ha nem lett volna az a buta kis baleset a csomagolópapírral...

Senki nem számított ilyesmire.

Sokat gondoltam erre.

Edward most is velünk lenne, és Valószínűleg Bellával együtt jöttünk volna el később Forksból. Sokkal később.

Jaspert azóta is nagyon bántotta a dolog, és magát okolta a család boldogtalanságáért, Edward elmeneküléséért...mindenért...

Nem kellene, de nem tudtunk beszélni az Ő fejével sem, úgy látszik ez a család erről híres, a hihetetlen makacsságról.

Rosalie meghallotta ahogy Jazztől Alice elköszönt, és mivel Bella nevét is hallani vélte, ezért kombinálni kezdett.

Annyit hallott, hogy Bella levetette vagy le fogja vetni magát egy szikláról...

Most Bella vagy műugrónak készült vagy elment az esze..egyiket sem tartottam lehetséges verziónak.

Nem így ismertem Bellát, egyikünk se így ismerte.

Nem is késlekedett túl sokat, folyamatosan próbálta Ewardot elérni, de az ügyet sem vetett a hívásaira órákon keresztül.

Szerettem volna lebeszélni erről, mert meg kellett volna várni amíg Alice visszajelez nekünk, hogy mi a helyzet, nem pedig rémhírekkel sokkolni feleslegesen Ed-et, na meg mindenki mást..

Nem hallgatott rám, megint.

Gondolom neki is hiányzott a régi családi béke és nyugalom, de meg kellett volna akkor is várnia Alice jelentkezését.

De makacs volt,mint az összes Cullen.

Makacs és önfejű, és főleg, nem látott az orránál tovább, így hát úgy döntöttem, hogy vigye el Rose a balhét,ha mindenáron azt akarja, én kiszállok, és külső szemlélődőként figyelem az eseményeket.

Estére elérte Edwardot Rosalie és elmondta neki az Ő általa ismert sztorit, ami szerinte tömören annyi volt, hogy most már nyugodtam hazatérhet Edward, mert Bella nélkül már talán Ő is könnyebben fog felejteni, és a családnak meg szüksége van rá...

Először gondoltam most életemben a nejemről, hogy buta liba.

Persze imádom most is, de elhamarkodott volt Edwardot sokkolni azzal, hogy Bella már nincs életben, de ezt hitte, és azt is hogy ezzel visszacsalogathatja hozzánk, és minden a régi lesz újra...

Tévedett!

Alice telefonált.

Szinte fuldoklott a rémülettől a hangja.

-Edward, a Volturi....elment...istenem...- nem volt összefüggő amit mondott, de megértettem, mert Ed egyszer kifejtette a véleményét a Bella nélküli életéről...

Tudta, hogy mi nem engednénk, de tudhatta volna azt is hogy Alice látni fogja a tervét...

Ed elindult Rosalie hívása után Volterrába, hogy a Volturitól a haláláért könyöröghessen.

Istentelenül leszidtam Rosaliet!

Hosszú perceken keresztül szóismétlés nélkül taglaltam neki, hogy mekkora nagy eszetlenséget művelt, és hogy mekkora bajt okozott.

Rosalie, mint a rossz kisgyerekek, lehajtott fejjel, szó nélkül tűrte hogy kimossam a fejét.

Nem is volt választása most.

Nagy butaságot csinált, és csak remélhettük, hogy helyre lehet hozni ezt a hibát.

Alice közben Bellával elindult Forksból, hátha időben odaérnek még, és Edwardnak megmutathatják, hogy Bella életben van, és semmi oka rá hogy megölje vagyis megölesse magát.

Alice hívásait türelmetlenül vártuk minden pillanatban...