Elégtétel

A változások azzal kezdődtek hogy Esmé egy a kéréssel állt elém, hogy szeretne elutazni.

A kérése meglepett, és az még jobban hogy nem is igazán kérésnek szánta, inkább csak tudatta velem.

Nem kérte az engedélyem, de nem is volt rá szükség.

Én nem akartam tudni utazása okát, mégis sejtettem valahol.

Edwardot külön megkértem rá, hogy ne nézzen Esme gondolataiba még véletlen se, mert csak akkor akarom tudni az utazása célját, ha Ő akarja elmondani nekem!

Bíztam benne és tudtam, egyszer elmondja majd miért kell egyedül mennie.

Féltettem, de tudtam hogy szeret és hogy vissza fog térni hozzám épségben!

Esmé hálásan nézett rám, és tekintete mindent elárult.

Mindent!

Legalább is az érzelmeiről és arról hogy nem áll szándékában hazudni nekem, csak még korai lenne elmondania.

Összetartoztunk, két test egy lélek voltunk, és ha nem is szívesen de el kellett engednem, mert csak így zárhatta le a múltját.... Éreztem, tudtam, hogy a mi miatt miatt megy el.

Indulása előtt éjjel, csak összeölelkezve feküdtünk a kertben és hol a csillagokat bámultuk, hogy egymást.

Még mindig nem tudtam betelni eszményi szépségével, mézédes csókjaival, és szerelmes pillantásaival, és nem hiszem hogy ez valaha is meg tudna változni!

Képtlenség hogy megváltozzon!

Hajnalban, amikor elindult, egészen addig követtem a tekintetemmel féltve, amíg el nem tűnt látómezőmből...

..........................................................................................................................................................................

Visszanéztem még egyszer Carlisle-ra..éreztem, hogy tudja miért megyek el .

Meg kellett tennem, és nem voltam boldog attól amit tenni készültem de mégis magamnak kellett lezárni életem emberi, keserves emlékeit .

Mégpedig olyan módon ami nem éppen Carlisle kedvére való lett volna .

Hálás voltam neki hogy nem kérdezett, annyira bízott bennem!

Először és utoljára megyek el tőle, azután soha többé nem hagyom el egyetlen percre sem többé, ebben bizonyos voltam!

Elég volt egyszer, még emberként elveszteni szem elől...többé nem engedem ezt.

És itt az idő hogy sötét gondolataimba merülve átgondoljam mit is fogok tenni azzal aki tönkretette emberi életem.

Ha jobban belegondolok, végül is hálásnak kellene lennem, hiszen ha nem teszi velem, ha nem bánt folyamatosan és nem menekülök el Tőle..akkor ma nem lennék ilyen határtalanul boldog, és nem talált volna meg Carlisle.

Ámbár, Én a hálámat most másképp fogom kifejezni...és nem hiszem, hogy egészen azt kapja majd egykori férjem amire számít majd ha meglát...

Vajon mennyire leszek könyörületes?

Ezt magam sem tudtam kiszámítani, hiszem új természetem épp csak megszoktam, és eddig mindig mellettem volt Carlisle és Edward, hogy vigyázzanak rám, hogy óvjanak azoktól a cselekedetektől amiket később megbánnék.

Most egyedül kellett tudnom, hogy mit tehetek meg és mit nem.

Csak remélhettem hogy lesz elég erőm hogy , de ahogy szerelmem Carlisle bízott bennem, tudtam hogy érte képes leszek kontrolálni cselekedeteimet és gyilkos ösztönömet !

Már Ők ketten voltak a családom, Carlisle és Edward. Mindennél jobban szerettem Őket!

Lassan megérkeztem úticélom végállomásához...

...visszatértem hát oda ahonnan elmenekültem és döbbenten vettem észre magamon, hogy semmilyen érzést nem váltott ki belőlem a régi ház látványa..

A közeli erdőben bújtam meg szürkületig és jobbnak láttam vadászni mielőtt meglátogatom egykori rémemet, nehogy idő előtt kárt tegyek benne.

Vadászatom sikeresnek volt mondható, igen szép szarvascsordára bukkantam az erdő mélyén, majd visszatértem a megfigyelő helyemre és vártam a kedvező pillanatra.

Láttam amikor hazaért, és egyedül volt.

Ugyan kivel is lehetett volna, senki nem viselte volna el könnyűszerrel.

Amikor besötétedett odalopóztam a házhoz és benéztem az ablakon.

Szinte semmit nem változott azóta. Most is épp oly visszataszító volt számomra mint emberi életem során.

Türelmesen vártam, nem akartam semmit elkapkodni, semmi olyat tenni hogy ne élvezhessem ki bosszúm ninden pillanatát, de ekkor bevillant Carlisle arca és szinte láttam magam előtt...nagyon nem helyeselné amit tenni készülök!

Talán meg sem bocsájtaná?

Csendben bementem a házba és elindultam oda ahová emberi életem során a legkevésbé vágytam, a hálószobába.

Az ágy szélén ült és mondhatom majdnem tökéletesen megközelítette az én színemet az arca amikor meglátott, első meglepetésében falfehéren bámult rám..azután pedig gúnyosan elmosolyodott és megszólalt - Hát visszajöttél? És milyen kis csinoska vagy, egészen megszépültél..- mondta ugyanazzal a gúnnyal ahogyan régen,és kezdett visszatérni az emberi szín arcára.

Csak most idéződött fel bennem igazán a sok fájdalom amit el kellett viselnem tőle.

Még nem árultam el magam, hagytam hogy egészen beleélje magát abba, hogy egy védtelen törékeny nő áll előtte mint valamikor régen.

Nehezemre esett hogy ne mosolyogjam meg, de eltökélt voltam és tartottam magam ahhoz amit elterveztem.

Örültem hogy ennyire féken tudtam tartani magam és hogy erősebb vagyok mint sejtettem.

Ekkor megmozdult és felém indult, én pedig már nem tudtam félelmet színlelni, és a szám önkénytelenül is mosolyra húzódott. Ez megállította, és láthatóan nagyon meglepte..sosem láthatott ilyen magabiztosnak.

Elbizonytalanodott de csak egy pillanatra, és azután megint felém közeledett.

A nagdrágja övéhez nyúlt és tudtam mit akar tenni de már nem féltem.

Magamban százszor is elterveztem hogyan fogom megölni, de most csak mélységesen megvetettem és nem kívántam a halálát, már nem!

Többször is átgondoltam ördögi tervem és úgy döntöttem ez lesz az igazi bosszú.

Egyetlen pillanat alatt a szoba másik végébe ugrottam és egykori férjem a döbbenettől még levegőt is elfelejtett venni. - Hát ez meg.. mi a..hogyan csináltad??? -értetlenkedett, és én kezdtem igen jól szórakozni azon ahogy a szívverése a félelemtől és az ijedségtől őrölten próbál kitörni helyéről .

Ekkor rávetettem magam és könnyedén leszorítottam a földre.

Még csak megmozdulni sem tudott.

Sokkal erősebb voltam nála, nem került különösebb erőfeszítésembe mozdulatlanul tartani .

Ekkor még jobban kezdett félni..éreztem rajta és nem bírtam nem gúnyolódni rajta..- Ilyen érzés félni, élvezed ezt is vagy csak azt amikor tőled félnek? - és egy pillanatig azt éreztem hogy ha most megölném, akkor sem kéne szégyenkeznem, de nem tudtam nem gondolni arra a férfira akit mindennél jobban szeretek és aki bízott bennem,így csak tovább kínoztam azzal hogy nem tudhatta mi vár rá.

Ekkor zajt hallottam... valaki közelít.

Egy szempillantás alatt az ablaknál termettem és mire feleszmélt volna én már az erdőben voltam, egy fa tetején rejtőzve.

A türelem nem volt nehéz számomra.., szinte élveztem is hogy elnyújthatom félelmét.

Másnap reggel az erdő széléről figyeltem ahogy óvatósan kinéz az ajtón és azután rettegve húzodik vissza házába..

Este megint eljött az én időm.Pár fürge mozdulattal már bent is voltam, annak ellnére hogy gondosan bezárt minden ajtól..de nem minden ablakot... és ez szórakoztató volt.

Napokon keresztül minden este "meglátogattam" és elhitettem vele hogy csak egy rémálom, egy kísértet vagyok.

Mostanra már remegett mint a nyárfalevél és láttam a szemében hogy ez már nem csak félelem..

Lassan elértem a célom és reggelig "kísértettem".

A sarokban kuporogva sírt mint egy kisgyermek és kérte hogy menjek el..

Nem mentem, nem ölhettem meg, nem tudtam volna Carlisle szemébe nézni többé, de reméltem hogy soha nem felejt majd el...

Másnap reggel amikor az erdő széléről figyeltem. Láttam ahogy két férfi megy be a házba és közrefogva hozzák ki a még mindig remegő, megtört egykori férjemet.

Követtem Őket tisztes távolból , a városi elmegyógyintézet kapujában álltak meg.

Ez elég volt számomra!

Nem akartam mást már mint hazatérni és megosztani titkomat szerelmemmel, és soha többé nem gondolni a múltamra!

Hazaérvén Carlisle boldogan mosolygott, várt engem nagyon, és én alig vártam hogy minden részletbe beavathassam.

Többé kellett titkolnom semmit, és ez nagyobb örömmel töltött el, mint gondoltam.