Alice új csodaországa..

/Alice nem tudta , hogy 3 nap telt el, amióta megmentője a segítségére sietett, és megmentette azzal hogy megharapta és magára hagyta.

Az elmegyógyintézetben ahol Alice élt, az egyik ápoló vámpír volt.

Megszerette Alice-t, a legkedvesebb betege volt, igazából nem is tartotta valóban betegnek. Szerinte Alice nem volt őrült, de hát alicenak látomásai voltak a jövőt illetően és 1920-ban akinek látomásai voltak és nem tartotta kellően titokban azt igencsak elítélték.

Alice-t őrűltnek nyilvánították hát.

Gondozója annyira szerette, hogy amikor Alice elmesélte hogy egy látomásában valaki vadászik rá, elhatározta hogy megmenti,. Bármi áron, de megmenti.

Ha nem szereti és óvja ennyire Alice-t akkor talán James, a nyomkövető vámpír talán nem is figyel fel rá, de így izgalmas kis játékba kezdhetett, és Alice gondozója az életével fizetett a lány szabadságáért.

Innentől soha vissza nem hozható emberi élete sötét ködbe burkolózva tűnt el.

Komoly kihívások vártak a bizonytalan, de tiszta lelkületű immáron örök fiatalságra ítéltetett leányra.

Alice 19 éves volt amikor megszűnt dobogni szíve, most már mindörökre 19 éves marad./

------------------------------------------------------------------------------------------

Amikor kinyitottam a szemem minden olyan szokatlan volt.

Hol lehetek?

Láttam a fákat, éreztem az illatukat..sokféle illatot éreztem.

Egy erdőben vagyok, de hol? vajon van város a közelben? Hogyan kerültem ide?

Sötét volt, de én mégis olyan élesen láttam, mint ha fényes nappal lett volna.

-Hűűűűűű, ez tetszik!- csúszott ki a számon hangosan.

Ekkor egy látomás jelent meg előttem amiben láttam amivé lettem, azt is láttam hogy mit kell tennem, és miként kell élnem..de ez nagyon összezavart és megijesztett.

Nem volt időm gondolkodni ezen, mert valami szokatlanul égető és maró érzés kezdte kaparni a torkomat.

Ledermedtem, és a látomásomra gondoltam. Egyedül vízióim voltak segítségemre.

Látomásomban volt családom, vámpír családom, és férjem..

Férjem? Ez mosolyra késztetett..Hmm, nem is tűnik rossz életnek..

Meg kell találnom Őket!

Ekkor bevillant, hogy Ők nem vadásznak, csak állatokra és nekem is így kell tennem ha velük szeretnék élni, és akartam azt az életet! Nagyon akartam!

A jövő amit láttam, nagyon is kedvemrevaló volt! Vágytam arra a családra, a boldogságra, az igazi társra!

De vajon a régi életem? Miért nem emlékszem semmire? Hová lettek az emlékeim?

Gondolataim csapongtak és egyre nehezebben viseltem az égető érzést a torkomban.

Óvatos lépteket hallottam...éreztem az illatát.

Egy állat! Még nem láttam, de éreztem, mire várok még? És akkor nekirugaszkodtam!

Ösztönösen éreztem hogy mit kell tennem, és azt is hogyan.

Már láttam, egy őz futott előttem,de én voltam a gyorsabb, hihetetlenül gyors voltam.

Amikor rávetettem magam egyáltalán nem kellett gondolkodnom, csak éreztem hogy a feszültségem és az égető érzés egyre kevésbé kínoz ahogy forró és lüktető vére csillapítja szomjúságomat.

Még nem éreztem magam "jóllakva" ezért folytattam, amúgy sem árt a gyakorlat, gondoltam.

Büszke voltam magamra hogy egyedül is megállom a helyem, bár nekem segítségemre voltak látomásaim. Igyekeztem hát ennek segítségével feltérképezni új tulajdonságaimat.

Lassan mikor már a legtöbb tulajdonságommal tisztában voltam, nekivághattam hogy felkutassam leendő, új családomat .

Amikor a város széléhez értem, számomra új és ínycsiklandó illatok terjengtek mindenfelől.

Emberek, gondoltam, és hát mondhatom, hogy igencsak igazságtalan hogy ilyen jó illatuk van!

Ez nem könnyítette meg a helyzetemet.

Nem volt könnyű de minden erőmet összeszedtem és tovább mentem.

Gyorsan rájöttem, hogy ha vadászok, mielőtt emberek közé megyek könnyebben elviselem a közelségüket.

Mindemellett arra is rájöttem hogy nem szükséges levegőt vennem, és ez is csak könnyebbé tette a dolgom. Lassan minden praktikát bevetettem.

Vándoroltam és sok helyen jártam,

kerestem azokat akiket látomásomból jegyeztem meg, mélyen bevésve Őket a gondolataimba!

Egy mezőn vágtam keresztül, amikor megláttam mozogni valami nagyon gyorsat.

Elsuhant az erdő szélén, bennem pedig egy fura érzés kezdett motoszkálni.

Utánnaeredtem és követtem. Láttam már Őt!

Rádöbbentem, hogy Őt láttam, a társamat. Ő az!

Vadászott.

Nem akartam megzavarni, így messziről figyeltem és igyekeztem láthatatlan maradni.

Meg akartam várni amíg végez a vadászattal, és akkor majd ..

Húúúh..mit is mondok neki? Mégsem állhatok elé azzal, hogy Te leszel a férjem, láttam és mostantól együtt maradunk örökre..

Felnevettem saját balgaságomon...

Ez lenne ám az igazi belépő, egy darabig nem felejtené el..

Mire feleszméltem gondolatsoromból előttem állt.. hát ennyit a rejtőzködési technikámról...

Meglepett képpel nézett és én igyekeztem alaposan szemügyre venni "leendő férjem", miközben eszmefuttatásomon mosolyogtam magamban.

Nahát! Nagyon jóképű! Rettentő jóképű! Megfeledkeztem magamról és azon kaptam magam hogy tátott szájjal bámulom..

Feltűrt ingújja alól számtalan sebhely mutatta hogy sokat harcolhatott, de nem ember okozta sérülésnek tűntek.

Vékony izmost teste mágnesként vonzotta tekintetem, miközben én is magamon éreztem tekintetét.

- Ki vagy Te? - kérdezte, és hangja kíváncsiságot és egy csipetnyi bizalmatlanságot tükrözött.

-A nevem Alice. Ne érts félre de én még sosem láttam olyat mint én ...vagyis mint te, azaz.. -dadogtam - .. vagyis nem ismerek senkit.. -erre elmosolyodott és engem valami békés nyugalom szállt meg valamiért.

Hogy a mosolya tette-e? Nem tudom...

-Én Jasper vagyok. Hogyhogy nem találkoztál, hogyhogy nem ismersz?És aki átváltoztatott? Ő hol van, ki volt?

Honnan jöttél és.. - na itt voltam kénytelen közbevágni mert a memóriám hibátlanul működött, de a kérdései nagy részére magam sem tudtam a választ.

-Én nem tudom, nem tudom hogy ki változtatott át és nem tudom hogy ki voltam előtte.. - és elmeséltem mindent amit tudtam, válaszoltam minden kérdésére amire csak tudtam.

Jasper közelebb lépett és megérintett, láthatta zavartságomat de érintése nyugalommal árasztott el. Szemében megértés tükröződött és már cseppet sem volt bizalmatlan és rideg velem.

Mézszőke haja pontosan illett aranybarna szeméhez . Arcvonásai olyan finomak voltak, és magamban kuncogtam hogy nem is csoda hogy Ő lesz a férjem..

Jasper ugyanugy fürkészett a tekintetével és ennek nagyon örültem.

Mindent tudni akartam róla és nem tudom mennyi ideig beszélhettünk, fogalmam sem volt hány nap tellhetett el...csak beszélt és beszélt..

Néha én is.

Végre értelmét láttam annak is hogy nincs szükségünk alvásra, habár az idő jelentéktelenné vált végtelensége miatt számunkra.Elmondtam neki hogy látom a jövőt, és olyan szemekkel nézett rám, hogy egy pillanat alatt összezavart vele. -Te láá...látod a jövőt? Láttál engem is? Tudtad? - zavarban voltam..

-Igen láttalak,tudtam, és keresni kezdtelek.-vallottam be töredelmesen.

Lesütött szemmel bámultam a lábamat mintha szégyellnem kellene magam a látomásaimért.

De Ő felemelte a fejem óvatosan és gyengéden és finom vonásai mosolyra húzódtak.

-Nos igen,nem ritka a vámpírok között, hogy különleges képességeik vannak .- árulta el, de folytatta is rögtön - és nekem is van egy. Szeme csillogott.

Kérdő tekintetem rászegeztem.

- Képes vagyok befolyásolni mások érzéseit.például megnyugtatni , ellazítani.. -

Mindent megértettem ebben a pillanatban, és egyszerre felnevettünk mindketten!

Felszabadult, önfeledt pillanat volt ez számunkra.

Amikor kellőképp kimulattuk magunkat, megkérdezte - És mit láttál még? - és szemeiben gyermeki tűzzel sziporkázott ezernyi csillag.

- Téged láttalak, és egy családot akik befogadnak maguk közé és ott együtt folytathatjuk az életünket. -feleltem, és valahogy már nem tűnt olyan furcsának amit mondtam.

Jasper arca ellágyult, és azt mondta amire vágytam - Boldogan megyek veled bárhová! Szeretném azt a jövőt veled!-

Én nem gondolkodtam, csak karjaiba bújtam és csak öleltem, és öleltem!

Nem tudom meddig lehettünk úgy, de jólesett a közelsége és csak amikor felnéztem rá akkor láttam hogy szemei egészen feketék .

-Vadásznunk kellene, nem gondolod?- mire ezt kimondtam, hamiskás mosoly jelent meg az arcán amit én hamar le is töröltem róla.. - Jasper, nem vadászhatunk emberre, az a család csak állatokra vadászik és ha be akarunk illeszkedni, ha hozzájuk akarunk tartozni akkor nekünk is áldozatot kell hoznunk. Alkalmazkodnunk kell, mert emberek közt csak így élhetünk majd! -

Jasper olyan képet vágott mint egy kisgyerek akinek elvették a játékát.

-Hidd el, jobb ha már most így élünk , hogy minél hamarább megszokhasd, én ezt láttam már..-

Fanyalogva és durcásan bólintott - Legyen aminek lennie kell, de ezért még fizetni fogsz..- de szája mosolyra húzodott , majd játékosan incselkedve kergetni kezdett az erdő mélyére, mintha én lennék a kiszemelt áldozata, azután megkezdtük első közös vadászatunkat.