Nehéz napok

Általában a vadászataink remekül sikerültek, legalább is részemről, de Jasper jobbára nem volt elragadtatva.

De nagyon büszke voltam rá, mert nem lehetett könnyű neki,és ennek ellenére hősiesen igyekezett tartani magát ahhoz amit ígért nekem.

Számomra nem volt nehéz, mert nem izleltem az emberi vért soha, de Ő, hát Ő volt az én hősöm.

Tudtam, hogy mindent csak értem tesz, csak a kedvemért, hogy ne okozzon nekem csalódást!

Mindemellett maximálisan úriember volt, és ezzel teljesen levett a lábamról, vagyis részben ezzel mert valójában egész lényével!

Igazság szerint úgy nézett rám, mint ha semmi más nem létezne rajtam kívül neki.

Összességében olyan gyorsan történt minden velünk, mégis sokkal biztosabbak voltunk egymásban, mint előtte valaha bármiben is.

Csak miattam vállalt minden nehézséget, és ez olyan sokat jelentett számomra, hogy a világ összes kincséért ,de még a halandóságért sem adtam volna már!

Igyekeztem a nehezebb pillanatait mókával vagy önmagammal elterelni.

Utóbbi jól bevált ..

Jasper figyelmét így roppant könnyű volt elterelni. Legalább is egy ideig.

Egy látomásomból tudtam hogy mit készül tenni, és ezt Ő is tudhattam mert minden kertelés és félelem nélkül elém lépett.

-Mary Alice Brandon hozzámjössz feleségül? - kérdezte , és tudta hogy láttam ezt már, és azt is tudta hogy mi lesz a válaszom, de mégjobban tudta, hogy igazán vágyom arra, hogy igazi leánykérésem legyen!

Néha komolyan elgondolkodtatott hogy talán Ő is látja a jövőnket? De tudtam hogy ez nem lehet, csupán szeret engem és figyel rám! Mindent megtenne értem!

De mielőtt bármit is mondtam volna, már a nyakában lógtam és csókoltam ahol csak értem, és felfoghatatlan örömmel töltött el, hogy annak ellenére, hogy tudta hogy nekem nehéz lenne meglepetést okoznia , mégis fontosnak tartotta a leánykérésemet.

- Akkor ezt vehetem igennek?-nevetett, és még mindig a válaszomra várt.

- Igen! Igen! Igen! -kacagtam boldogan és minden szavamat egy csók követte!

Minden beteljesülni látszott amit megmutatott nekem különleges képességem és már csak egyetlen dolog volt hátra, mégpedig hogy a Cullen családot megleljük.

Azt a családot akikkel azt az életet folytathatjuk amit a végzet szánt nekünk.

Ekkor Jasper a levegőbe szagolt és megérzett valamit.Én még nem éreztem, de a következő pillanatban olyat láttam a szemében amit nem akartam..és már láttam is a megjelenő víziómban, hogy mi fog történni és csak annyi időm maradt hogy utánna kiáltsak - Jaspeeer, neeeeeee...-

Futottam utánna ahogy bírtam, de most sokkal gyorsabb volt nálam.

Az ösztöne hajtotta! Nem tudtam megállítani.

Épp elég volt az az egyetlen pillanat amivel később értem oda és a fiú már holtan feküdt Jasper karjaiban...

Sosem láttam ilyennek még , és megrémisztett, hogy nem voltam képes ezt előbb meglátni, de valószínüleg egy pillanat műve volt a döntése, mert másként mindent láttam volna előre és megfékezhettem volna.

Nem nézett rám, csak a földet nézte és a fiatal, úgy 20 év körüli fiú élettelen testét.

- Jasper miért tetted?- kérdeztem vádlón, de a következő pillanatban meg is bántam hogy Őt hibáztatom, mert igazán vigyázhattam volna rá jobban is! -Jasper ne haragudj kérlek, én csak...én sajnálom hogy nem láttam és nem állítottalak meg, nem láttam, és amikor már igen akkor késő volt.- nem szólalt meg, és még mindig nem nézett rám.

A szégyen ott ült finom arcán és eltakart minden mást szeme elől.

Azt sem látta hogy mennyire szeretem, és hogy nem tudok mást tenni csak megbocsájtani neki, mert én sem vigyáztam eléggé...

De Jasper napokig nem szólt semmit...

Kétségbeestem és látomásaimban láttam hogy szenved, de nem engedte hogy enyhítsek terhén és ez bántott.

Egyszer mégiscsak feladta a harcot önmagával, és így szólt nagyon halkan és olyan megbánással a hangjában hogy a legkeményebb kőszívet is meglágyította volna - Szerelmem, meg tudsz nekem bocsájtani? Valaha meg fogsz?

Szeretlek és nem akarlak elveszíteni, de ez nekem nagyon nehéz ...magad is láthatod..én..képtelen vagyok uralkodni magamon. -

Nem nézhettem tovább önsanyargatását, és azonnal tudtára akartam adni, hogy én ugyanannyira hibás vagyok mint Ő.

De nehezen szólaltam meg, nem találtam a szavakat és Ő félreértette ezt..

- Ha akarod...én most rögtön elmegyek. -sütötte le aranybarna szemeit, és gyötrő fájdalom tükröződött gyönyörű arcán.

-Nem akarom, hogy elmenj! Megtaláljuk a módját, hogy ne történhessen meg mégegyszer , és melletted leszek,és ha kell minden pillanatban fogom a kezed, és vigyázok rád! - próbáltam megértetni vele, hogy nem engedem el, már soha többé nem!-

Tekintetében őszinte hála és remény csillogott.

Óvatosabbnak kellett lennem és mindent megtettem amit csak lehetett!

Még hosszú ideig bűntudata volt, amin nem segített az én bocsánatom.

Magában csalódott nagyot, és ezen az én bocsánatom nem segített.

Mindent megtettem hogy feledtessem vele ezt a botlást, és néha úgy tűnt , kis időre sikerül is.

A vadászataink alkalmával sokkal figyelmesebb és körültekintőbb voltam és Ő minden pillanatban engem figyelt, hogy biztosra mehessünk.

A látomásaim napról-napra határozottabbak voltak, és közelebb vittek minket új életünk egyik legfontosabb állomásához.

Már láttam Carlisle-t a hihetetlen erejével és kitartásával és példamutató életével amivel erőt ad mindannyiunk számára.

Láttam Esme-t aki olyan szeretettel volt minden családtagja iránt amivel egy egész világot meg lehetett volna váltani.

Rosaliet, aki szépségével és ezzel járó gőgjével talán ridegnek és megközelíthetetlennek tűnhetett, de a zord külső valahol egy meleg, érző szívet takar, még ha nem is dobban.

Emett is ott volt, aki olyan könnyedén vett mindent, számára nem jelentett nehézséget semmi!

És Edwardot, aki ...te jó éég, hiszen Edward gondolatolvasó..... Ez meglepett, de ugyanakkor tudtam hogy nagyon közel kerülünk majd egymáshoz, hogy Ő lesz legkedvesebb testvérem!

Most hogy pontosan láttam mindent, még nagyobb volt a lelkesedésem és ez Jaspert is kirángatta a mélypontról!

Most ismét olyannak láttam mint előtte volt, imádtam ezt a Jaspert!

Látomásaimat követve, sok sok vándorlás és kutatás után ott álltunk a Cullen ház előtt egyszer csak. Ismertem, mégis idegen volt, még. De nem sokáig lesz az.

Ekkor Carlisle kilépett az ajtón, mintegy végszóra gondolataim utolsó szavánál.

- Oh, segíthe....-elakadt a szava, hiszen látta hogy mik vagyunk.

Bizonytalan volt és Edward bizonyára olvashatott a gondolataiban, mert pillanatok alatt mellette termett.

Ekkor végigpörgettem a látomásaim emlékét fejemben és Edward megértette miért vagyunk itt és hogy nem rossz szándék hozott bennünket.

-Isten hozott Titeket nálunk. - mondta, és már barátságosabban beljebb invitált minket miközben Carlislenak próbálta körvonalakban vázolni ittlétünk okát, és mindazt amit a fejemben látott.

Innentől mi meséltük el részletesen az eddig történteket és nem volt kétséges a maradásunk.

Hosszú utunk végetért, megtaláltuk helyünket, és már Jasper is sokkal nyugodtabb volt .

Emett és Rose nem voltak itt, de nem kellett sokáig várnunk hogy őket is megismerhessük.

Carlisle mindent elintézett és az első pillanattól kezdve igazi helyünkön voltunk!

Hazaérkeztünk!

Twilight News