Angyal vagy álom?

1935.-öt írtunk, és én szokásomhoz híven vadászni indultam.

Ismertem Tennesee erdeit, és minden zugát, itt nőttem fel,

mindig erre vadásztam már apámmal is, Ő meg az Ő apjával.

Jóideje egyedül jártam vadászni, és nagyon szerettem az erdőt!

Békés, nyugodt..befogadó...

Ma is így indultam el, kellett egy ki nyugalom,

persze az a nyugalom amikor az a vadászat izgalmával párosul.

Óvatosan lépkedtem, nesztelenül, legalább is magamhoz képest nesztelenül,mert nyilván "apró" termetemmel elég nehéz lett volna halkan osonni...de megtettem ami tőlem telt a vadászat sikere érdekében.

Már láttam is áldozatomat.. egy kifejlett szarvas volt..célbavettem, de még messze volt.

Közelebb kellett érnem.

Próbáltam én óvatosan közelíteni, de megriadt..

Aztán láttam hogy nem tőlem, de akkor már nekem is futnom kellett volna!

Egy medve.....

Gondoltam ez lesz a móka, és céloztam.

Eltalálhattam, de mintha csak orrbapöcköltem volna, ezzel még jobban felbosszantva, mert egyenesen felém rontott.

Na ennek a fele sem tréfa..és ilyen ritkán volt, de kezdett inamba szállni a bátorságom..de azért nem adtam még fel,mert nem én lennék ha ilyen könnyen megfutamodnék és leadtam még egy lövést, de ez már nem talált, és aztán még egyet de a medve már a nyakamban lihegve dühösen legyintett a mancsával..és ez az utolsó emlékem...

Illetve mégsem...

Az utolsó emlékem, hogy két erős kéz felnyalábol és ölbevesz engem mint egy gyermeket.

Ekkor minden erőmmel megpróbáltam kinyitni a szemem, de ááááuu..mindenem fájt pokolian és alig volt erőm koncentrálni.

Valószínűleg nem csak egy "fülest" adott medve pajtink..

Valahogy aztán mégis sikerült, és ami láttam a meseszerű volt!

Egy angyal! Ez csak egy angyal lehet,meghaltam és ez az angyal most ...

Hát bárhová is visz engem nem érdekel, csak láthassam még... de innentől megint elsötétült minden...

Jééézusom...-gondoltam- ha ez a medve miatt fáj ennyire akkor soha többé nem vadászok medvére..

Minden porcikám égett..de ez belűlről égetett.

Ez nem lehet a medve miatt!

Ilyen lehet ha elevenen elégetnek valakit?

Ordítottam volna legszívesebben, na de hát mégiscsak férfi vagyok, és némán tűrtem a fájdalmat ami pokolian kínzott!

Nem sok kellett volna hogy ne sikítsak fel mint egy lány!

Az idő nem akart haladni és a fájdalom nőtt...

Tompa hangok járták át a helységet akárhol is lehettem, de nem értettem mit mondanak és hogy kik azok.

Csak múlna el az a nyomasztó és kínzó fájdalom, vagy legalább csillapodna..

Mintha napok óta csak szenvednék, de elvesztettem az időérzékemet.

Egyszer csak a fájdalom, mintha elvágták volna, nem létezett többé.

Na akkor most haltam meg!-gondoltam.

Vajon az az angyali teremtés itt lehet még valahol?

Megpróbáltam kinyitni a szemem, de valahogy gyorsabban sikerült mint ahogy terveztem.

Húúh, na ha most kellene céloznoma medve pajtira, bizonyára eltalálnám bármilyen messze is lenne , mert valami irtózatosan élesen láttam, és már biztos voltam abban hogy nem élek, de ha ilyen a mennyország akkor jó helyen vagyok én itt!

Az angyal, az én angyalom! Ott állt előttem,de nem egyedül,egy férfival.

Mindketten kérdően néztek rám.

Viszont valami másra éreztem kényszert most, nem arra hogy megpróbáljam bedobni magam angyalomnál.

Fura kaparó érzés volt a torkomban és éhséget éreztem.

Nem is csoda, hisz ki tudja mennyi ideig nem voltam magamnál, de ilyen érzésem nem volt még..nem egy szokásos éhség, ez valami ösztönös.

A szőke szépség, megszólalt, és a hangja legalább annyira angyali volt mint a vonásai..és minden porcikája!

-Gyere,megmutatom mit kell tenned. - és mosolyogva kézen fogott, de ha nem tette volna ezt akkor is bárhová követtem volna, akár a világ végére is ezt a szépséget!

-Most futni fogunk -mondta - de maradj mindig mellettem!-tette hozzá ellentmondást nem tűrően.

Visszanéztem és láttam hogy az a férfi aki a szobában volt, és egy másik is követ minket, de ezzel most nem sokat törődtem, mert olyan illatokat éreztem amitől csak még jobban égett a torkom, és még jobban éreztem az ismeretlen éhséget.

-A mindenségit! - kiáltottam fel saját meglepetésemre is amikor futni kezdtem.

A gyorsaságom elképesztő volt és egész hamar belejöttem, hogy ne menjek neki egy fának se, habár amikor első lendületemben egy fán landoltam azt is csak a fa bánta.

Mintha sebezhetetlen lennék, vagy mi?

Nem értem rá ezen gondolkodni, mert a szőke angyal már kecses mozdulattal ráugrott egy jól megtermett szarvasra, és már láttam mit kell tennem, pontosabban éreztem. A következő pillanatban már én ugrottam és a nyakára tapasztva számat ittam a vérét.

Ha ez így megy, akkor talán mégiscsak fogok én még medvére vadászni...

Meg kellett volna ijednem, de nem tettem, csak fura volt a helyzet és később, miután még 3 szarvast a "magamévá" tudhattam, már foglalkoztaott a gondolat, hogy mi vagyok, vagy hogy hol..és hogy miért is?

Az biztos volt , hogy az angyali teremtés mentett meg, mert a medvére emlékszem és halványan a megmentő angyalomra is.

Amikor visszértünk a házukba, már megint többen lettek, de egyikük mindenkit bemutatott nekem.

-Carlisle vagyok, és ez itt a családom.

Esme a feleségem.-mutatott a gyönyörű de sápadt és törékeny alkatú nőre.

- Ők pedig a "testvéreid" mostantól -furcsán kihangsúlyozva a testvér szót, folytatta és ahogy sorolta a neveiket, úgy mutatta Őket. -Ők Alice és Jasper, szintén házasok.

Ő pedig Edward.-mutatott a komoly fiúra, aki mintha a fejembe látott volna.

És Ő,-mutatott a mesebeli szépséges angyalomra - Ő Rosalie, az őrangyalod mostantól.-

Na ennél jobb hírt nem is hallhattam volna, és önkénytelenül is elmosolyodtam.

-Rendben, -válaszoltam - de most akkor elmondanátok nekem, hogy mi történt, és miért öltem meg a szarvasokat? Nem mondom hogy nem volt jó és laktató, de kicsit nehezen fogom fel ami történt.

A medvére emlékszem..és azután?- kérdeztem, és körbenézve vártam, hogy kitől kapok választ.

Ekkor mindenki elindult kifelé a szobából, egyedül Rosalie nem.

Carlisle még visszafordult, és így szólt - Rose mindent elmond neked.

Később találkozunk, légy üdvözölve a családban! -és ezzel kettesben hagytak Rosalieval, aki láthatóan kész volt arra, hogy magyarázattal szolgáljon a történtekkel kapcsolatban számomra.

Én csak bámultam ezt az eszményi szépséget és ittam a szavait! Sosem láttam hozzá foghatót!

Közben el-el mosolyodott, mert szemmel láthatóan is élvezte hogy tetszik nekem.

Mi az hogy tetszik! Teljesen levett a lábamról a szépsége és a határozottsága!

A mondandója végére fel is fogtam hogy mi a helyzet, és nem tudtam másként reagálni, mint ahogy tettem.

-Oké, ha ez van, ezt kell szeretni!- rántottam meg a vállam.- De Te mint Őrangyalom, ugye nem mész el?

Ugye velem maradsz?-Rose úgy csodálkozott rám mosolyogva, mintha újszülött lennék és úgy beszélnék.

Később mondta csak el, hogy valóban erre gondolt.

Hiszen annak számítottam új létemben.