Örökkön-örökké

Most, hogy tudtam, mi vagyok és hogy az idő végtelen számomra, nem is kellett sokat gondolkoznom, hogy mit is szeretnék!
Tudtam hogy tetszem Rosenak, Ő is tudta hogy tetszik nekem, na de mégsem hagyatkozhattam csak az ösztöneinkre..
Kellett a hódítás öröme, elvégre férfi vagok, és ez régebben sem ment rosszul nekem, sőőőt elég jól!

Rosalie ráadásul éppen az a fajta nő volt aki szerette ha meg akarják hódítani, szerette ha bókolnak neki, és még jobban ha elkápráztathatta a férfiakat.
Engem sikerült neki teljesen! Odavoltam érte!
Bármit megtettem volna azért hogy velem legyen, úgy igazán velem, és örökké csak velem!

Külső szemlélődőnek talán felszínesnek és makacsnak tűnhetett.
A makacs is volt, ez igaz , de felszínesnek semmiképp nem mondtam volna Őt, mert nagyon is érző és tisztaszívű volt, csak kissé nyers a drágám, de majd én megpuhítom magamnak a saját szám íze szerint!- terveztem el hódítását magamban.

Mivel "Őrangyalomként" mellém volt beosztva felvigyázni engem és a tetteimet, amit nem is bántam mert szerettem vele lenni, mitöbb imádtam , hát ki is használtam becsülettel az alkalmakat, és sokat beszélgettem vele.
Bármit megtett volna azért, hogy újra ember lehessen, gyerekeket szülhessen, megöregedhessen...

Ezt sajnos nem állt módomban megadni neki, mert az én lehetőségeim is korlátozottak voltak, de ha megtehettem volna, akár az életemet is áldoztam volna érte, csak hogy egyetlen pillanatra boldognak láthassam!

Rose tipikus nő volt, a NŐ nagybetűvel! Gyönyörű, érzéki és csábító!
Aligha tudna neki bárki ellenállni...
Én épp ezt a típust kedveltem életemben is, de most az érzékeim még erősebbek és kifinomultabbak voltak.
Nagyon könnyű volt ráhangolódnom, és azt hiszem eléggé tetszettem neki ahhoz, hogy belemenjen a játékaimba, de még mindig nem tudtam, hogy miért mentett meg engem a medvétől...

Apropó medve..
A kedvencem lett!
Gondolom volt ebben némi bosszú is, de leginkább csak nagyon ízlett!
És szórakoztató is egy ingerült, téli álmából felébredt vadállattal fogócskázni , és tudni, hogy könnyedén leteríthetem új fegyveremmel, a "mosolyommal"...

Emberi életemből nem emlékszem hasonlóan intenzív érzésekre.
Hihetetlen világ tárult elém, amit nagyon élveztem!

Rose pedig élvezte a rajongásomat iránta, és könnyedén kezelte a helyzetet, meg engem is.
Egy pillanat alatt kent kenyérre és ez ellen nem tudtam, de nem is akartam mit tenni, mert kellett nekem! Nagyon kellett!
Vágytam rá egyre jobban!

Az új családom minden tagja könnyen elfogadott engem, de kissé értetlenül bámultak, hogy milyen könnyedén dolgoztam fel az öröklétet és az új természetemmel járó dolgokat.
Az egyetlen ami zavart, hogy folymatos "diétán" voltunk, de Rosaliért ezt is megemésztettem!
Igazából nagyon élveztem , hogy olyan erős vagyok, sőt újszülöttként meg még sokkal erősebb is voltam, mint bárki a családból.
Élveztem az erőmet, és használtam is amikor csak lehetett, és Rosenak is tetszett ez.

Azt hiszem, igyekeztem nagyon éreztetni vele a szerelmemet és a kitartásomat, hogy meg szándékozom hódítani, és lassan beadni látszott a derekát...
Épp elég sokszor csináltam magamból bohócot, hogy nevetni láthassam, de mindennyiszor megérte!

Sokszor nem is kellett csinálnom, csak önmagamat adtam, az is elég volt..
Nem az elutasítástól, hanem a viszonzatlan szerelemtől tartottam inkább, mert Rosalien kiigazodni néha nem volt egyszerű.

De bíznom kellett magamban és abban, hogy elég "belevaló gyerek" vagyok ahhoz hogy magaménak tudhassak egy ilyen csodát mint Rosalie!
Meg akartam kérni a kezét!
Magam mellett akartam tudni az örökkévalóságon át!
Amikor elé álltam, már nem aggódtam annyira...Úgy mosolygott, mint aki belém lát..pedig ez csak Edwardnak megy ha jól tudom...
-Én gyönyörű angyalom!-kezdtem.
-Megtisztelsz azzal,hogy a feleségem leszel örökkön-örökké?- súgtam , miközben két kezét a soha többé nem dobbanó szívem fölé helyeztem.
Csak mosolygott először, és ezt a mosolyát még nem ismertem...Álomszép volt! Meghalni érdemes ezért a mosolyért!

Vagy Alice árult el neki,mert látta előre, bár ezt nem hinném... vagy ennyire akar Ő is engem, mert majdnem gyorsabban válaszolt , mint ahogyan feltettem a kérdést neki.

És az én Rose-om megint meglepett, mert az IGEN, amit mondott, olyan határozott volt amire nem számítottam! Persze reméltem és tudtam hogy így kell lennie, de ...áááh, nem is számít, miért is gondolkodom ezen. Az enyém ez az angyal és más nem számít!

Nem is jutottam szóhoz sokáig, csak vigyorogtam, mint a vadalma és lassan kapcsoltam, hogy most már hivatalosan is rávethetem magam az "áldozatomra" és úgy csókolhatom, és ölelhetem, ahogy igazán szeretném! Ahogy vágytam rá minden porcikámmal!

Nem is fogtam vissza magam, és ez nagyon komoly lavinát indított el mindkettőnkben!
Rose ugyanolyan szenvedélyes volt, mint amilyen gyönyörű!
Mostantól önmegtartóztatásról szó sem lehetett!
A gyönyör,amit adott nekem együttléteink alkalmával, leírhatatlan volt, és elképzelhetetlen!
Képtelenek voltunk fékezni magunkat..és ilyenkor valami mindig összetört, vagy elszakadt, vagy csak simán összedőlt az egész ház!
Hát igen, ilyen erővel és vágyakkal még mi sem tudtunk megbírkózni és féken tartani, de ha jobban belegondolok, nem is nagyon akartunk....
Ez a szerelmem mellett, olyan alapja volt a kapcsolatunknak amire aztán lehetett építkezni gazdagon!

Az esküvőnk napján olyan kéréssel fordult hozzám Rose, ami csak megerősített abban, hogy Ő is úgy akar engem, mint én Őt!

- Igérd meg nekem, hogy ezt többször megismételjük!- nézett a szemembe úgy, hogy ennél kacérabban , csábítóbban és meggyőzőbben nem is lehetett volna..

Hirtelen nem tudtam hogy az előző éjszakára gondolt-e, vagy a mai napra, de aztán a boldogságtól lelassult agyam megértette és felfogta, hogy többször ülünk majd lakodalmat , mint az általában megszokott.

-Amit csak akarsz, és annyiszor ahányszor csak akarod... - hagytam befejezetlenül a mondatomat, és mellé önelégülten vigyorogtam, remélve hogy eléggé kétértelmű voltam.

Az voltam, mert a hév amivel megcsókolt és hozzámfeszítette testét, s az én reakcióm erre, majdnem tönkretette a menyasszonyi ruháját, és az Alice által olyan gondosan megtervezett esküvőt is..
Alice rángatta ki a szobából.. Észrevétlen termett ott egy pillanat alatt.

- Emmett, nem is láthattad volna a ruháját! -morgolódott Alice, de visszamosolygott.. - Úgy látom épp időben érkeztem! Ruha nélkül szervezhettem volna mindent újra.. - cincogta már egy fokkal megértőbben.

Igaza volt, nem sok kellett volna...
Elkötelezett férfi leszek és cseppet sem bántam!
Megkomolyodnom azért nem kell, úgyhogy boldogan vetettem magam a házas élet adta gyönyöreibe!
Rosalie mellett bárhol is leszek, jó helyen leszek! És mindent megadok neki ami csak telik tőlem, vagy még azon is túl!