A végzet..

Meg kellett állapítanom, hogy a családi élet, minden tekintetben egyszerre nagyon örömteli és ugyanakkor rendkívül fárasztó is tud lenni egyszerre.

Olykor nagyon szórakoztató, de néha az agyára mennek az embernek, de éppen ettől olyan élvezetes!

Valószínűleg Edwarddal egy véleményen voltunk ezzel kapcsolatban, bár néha komolyan nem értem mi az amivel bosszantom Őt. Persze volt amikor értettem..

Persze sosem haragudott meg rám igazán, csak csupán gyakran hallottam, hogy amilyen kicsi olyan bosszantó.. Persze ezzel rám célozva..

De mindeközben nagyon is megértett engem. Én is Őt.

Nem lehetett könnyű ezzel a képességgel létezni, hogy hallja mások gondolatait, bár gyakran igyekezte kizárni mások gondolatait a fejéből és a legtöbb ember gondolata egy cseppet sem érintette meg.

Nagyon magányos volt.

Annyira szerettem volna ha Ő is párjára talál, de ridegen elzárkózott, valahányszor a témát felvetettem.

Végtére is igaza volt, nem volt jogom ezzel nyaggatni, csak olyan jó lett volna Őt boldognak látni, mint Esmét és Carlisle-t, Rose-t és Emettet, és minket Jazzel.

De Ő teljesen bezárkózott néha és magányában a saját kis önmarcangoló világában élte az életét amiből ilyenkor mindenkit kizárt.

Sokáig nem szóltam róla, amikor láttam egy lányt az életében, vagyis a mi életünkben, mert az egész családot érintette ez a kapcsolat, kit jobban, kit rosszabbul, de mindenki érintve lesz az ügyben..

Én tudtam hogy szeretni fogom!

Homályos is volt a látomás még, de azt tisztán láttam hogy nem fajtánkbéli, hanem egy ember.

Tudtam, hogy bátorítanom kell majd Edwardot, és hogy egy jó ideig csak én és Carlisle meg Esme állunk majd mellette, és hogy pár "apróságot" el kellett hallgatnom előle... egyenlőre legalább is.

Ezen irányú gondolataimat jobban elzártam a fejemben, mint azelőtt bármi mást!

Még nincs itt az ideje, ha eljön, majd tudatom vele, és azt is apránként..

Jópárszor leérettségiztünk már, és Edward mókából gyűjteni kezdte a ballagási kalapjainkat. Vicces volt ahogyan sorakoztak, mintha nemzedékekre visszamenőleg lenne egy család gyűjteménye, pedig mind a miénk volt.

Valószínüleg csak nekünk lehetett ez mulatságos...

Majd minden érettségi után pár évvel elköltöztünk, és most Alaszkából készültünk elmenni.

A látomásaim az emberlánnyal erősebbek lettek és Edward elől sem sokáig titkolhattam már sokáig.

Mikor megérkeztünk Forksba, nekem és Jazznek, de még Emettnek is minden új volt, itt még nem jártunk mi, de Carlisle, Rose, Edward és Esme igen. Ők éltek már itt korábban, bár senki nem ismerhette Őket, hiszen nagyon régen voltaz már, és akik akkor ismerhették Őket azok közül senki nem volt életben.

Ellenben az első és nagyon fontos amit megmutattak nekünk, hogy hová nem szabad mennünk. Volt egy határ a La Push mentén, a vérfarkasok területe.

Kötött velük egy szerződést Carlisle, hogy nem lépnek egymás területére, és mivel Ők vagyis most már mi, nem vadászunk emberre csak állatokra, ezért nincs okuk az ellenségeskedésre velünk.

Most visszatérünk ide, és a szerződés életbe lép újra.

De ez számunkra nem is okoz gondot, hiszen elég régóta élünk már emberek között, ahhoz hogy még véletlen se essünk kísértésbe.

Ettől függetlenül a rezervátum lakói nyilván tudni fogják hogy itt vagyunk, és figyelni fognak minket.

Nem különösebben volt ilyesztő ez számunkra.

A várostól nem messze egy erdőben talált Esme egy csodás kis házat, ami azért nem is volt olyan kicsi...és ezt is olyan lelkesedéssel varázsolta otthonossá számunkra, mint már számtalan alkalommal amikor költöznünk kellett.

Ez volt Esme egyik hobbija, a lakberendezés, és nagyon értett hozzá!

Nagyon békés kis környék volt ez. Csend, nyugalom és az erő az ablak mellett. Ez nagyon tetszett nekem!

Az iskola a szokásos volt, szokásos és unalmas.

Elinte Edward jókat mulatott a diákok gondolatain, hogy mi egymással járunk, és hogy ez mennyire megbotránkoztató egyes személyeknek, na de ha még tudnák hogy gyakorlatilag házasok is vagyunk! Ez mulatságos volt, de egy idő után bosszantó.

Nem szándékoztunk ez alkalommal sem beilleszkedni, nekünk elég volt egymás társasága, és még csak az hiányzott volna hogy szegény Jasperem még jobban szenvedjen. Elég volt számára így is alkalmazkodni.

Egy nap megláttam a suliban a lányt a látomásomból.

Nagyon szép volt!Nem olyan fajta szépség mint Rosalie, hanem egyszerűen bájosan szép.

Jó ízlése van Edwardnak, gondoltam, de nem is folytattam a gondolatmenetemet , mert Edward már meg is jelent és nem akartam elárulni magam.

Mindig ugyanahhoz az asztalhoz ültünk táplálkozást színlelve, de ezek az emberi táplálékok iszonyatosan undorítóak voltak, már a látványa is, de az íze meg főleg ..pfff.. nem is értettem, hogyan ehetik ezt nap mint nap?

Mind így voltunk ezzel, de ez a hétköznapi álca része volt.

Az ebédlőben majd minden szempár az új lányra szegeződött. Kis város volt ez, és az embereknek elég volt ennyi újdonság is...

A lány többször ránk nézett, de inkább Edwardra többet. Vissza kellett nagyon fognom a gondolataimat, de Edward most talán nem is vette volna észre őket, mert értetlenkedve bámult vissza a lányra...

Én már láttam a víziómban, hogy teljesen kiborította a lány illata Őt, főleg hogy közvetlen mellette ült az órán! Majdnem megtámadta.. és hogy minden önuralmára szüksége volt..

Ha ez nem lett volna elég akkor még a lány gondolatait sem látta..Teljesen kiborult ettől...

De ezt én sem értettem, hogy miért nem tud olvasni a lány gondolataiban?? Rejtély..

Láttam, hogy megkereste Carlisle-t és elmondta neki hogy elmegy, mert nem keverheti bajba a családját azzal hogy ha nem tud uralkodni a természetén!

Carlisle nem értett vele egyet, de nem tehetett semmit. Edward elment, de én tudtam hogy vissza fog jönni.

Nem is kellett sok idő, és erőt vett magán.

Visszatért hozzánk, és összeszedve minden erejét felvette természetéve ismát a harcot!

Mellette voltam, nagyon akartam hogy a látomásom beteljesüljön, hiszem Edwardot olyan boldognak láttam amit a többiek el sem tudtak még képzelni..

Jazz sokat segített nekem, Edward tudta nélkül, de sokszor nyugtatta meg, én meg biztosítottam folyamatosan arról hogy nem lesz semmi baj! Minden a legnagyobb rendben lesz. Néha hitt nekem, néha nem..

Megértettem hogy félt. Ez nem egy mindennapi kapcsolat lesz és sok lemondással és áldozattal jár majd, de amit kapnak cserébe, az nem ér fel semmivel!

Legalább azt a boldogságot kívántam neki amit én kaptam Jaspertől, de tudtam hogy számára ez ennél sokkal több lesz! Előre örültem legkedvesebb testvérem boldogságának, Ő pedig mindahányszor biztattam, tekintetében megbúvó hálás pillantásával köszönte meg nekem.

Örültem, hogy hamarosan olyannak látjuk Edwardot, amilyennek még soha...BOLDOGNAK!